2024. április 19., péntek

Alulról az ég

A topolyai Art Galleryben pénteken nyílt meg a jelenleg Belgrádban élő, bajsai származású Kollár László kiállítása. A korábban katonai pilótaként szolgáló festőművész jelen kiállítása az Érzékeny távlatok rögzítése címet kapta.

A megnyitó Zsáki István köszöntőszavaival kezdődött, majd a zeneiskola két tanulójának, Sípos Lajosnak és Veljko Ognjenovićnak a harmonikajátéka következett. Ezután Zdravko Vučinić művészettörténész méltatta az alkotó munkásságát, amely során kiemelte, hogy Kollár művészetében nagy szerepet játszik a megérzés, a tudatalatti, amelyek érzelemdús kivetítéseket eredményeznek. Lackovics Károly, a bajsai helyi közösség tanácselnöke elmondása szerint ő a lokálpatrióta szemszögéből tekint a művekre, és az a meglátása, hogy az alkotó nem feledte el szülőfaluját, ahol mindig tudták, hogyha alacsonyan száll el egy vadászgép, akkor azt Kollár irányítja. A megnyitón felszólalt továbbá a festő felesége, Danica és Stanka Todorović belgrádi festőművész. Újságírói kérdésre Kollár László elmondta, hogy a kiállított képek az Égbolt ciklusból valók, hisz általában nem csupán egyes, különálló képeket hoz létre, hanem többet ugyanabban a tematikában. Ez a ciklus annak a felismerésének az eredménye, hogy az égbolt alulról szemlélve is érdekes, különösen itt, Vajdaságban, ahol a látóhatárt jobbára az ég uralja, amely állandó mozgásban van, és különböző formákat, színeket hoz létre. Az alkalmazott technikával kapcsolatban elárulta, hogy azt a téma szabja meg, tájképekhez, mint ahogyan a kiállításon is láthattuk, az olajfestést preferálja.

A kiállítást június harmincadikáig tekinthetik meg az érdeklődők.