2024. március 29., péntek

Ismét van benzinkút Horgoson

Körülbelül másfél év telt el azóta, hogy Horgoson a Kanizsai úton bezárt az egyetlen működő üzemanyagtöltő állomás, ezzel gondot okozva nemcsak a helybelieknek, hanem a környező településeken lakóknak is, akik Horgoson áthaladva itt tankolták meg autóikat. Nemrégiben azonban egy szerbiai üzemanyag-szállító vállalat, a Miletić-Komerc úgy döntött, hogy a határ menti helységben töltőállomást nyit.

A múlt hét óta üzemel Horgoson a szabadkai bekötőútnál lévő benzinkút, amely már évek óta használaton kívül állt, újbóli üzembe helyezésével pedig öt helybelinek, köztük a munkavezetőnek, Huzsvár Kálmánnak biztosított munkahelyet helyben.

– A cégnek ez a hetedik töltőállomása, emellett üzemanyagot is szállít Szerbia-szerte, s általában főutak melletti lokációkat szemelnek ki. Horgos jó helyszín, hiszen nemcsak a Szabadka felől érkezők haladnak el itt, hanem közel van az autópálya és a határ is – mondja Huzsvár Kálmán. Egyelőre üzemanyagot, palackos földgázt, olajat, valamint a többi benzinkutakhoz hasonlóan dohányárut és csemegét lehet kapni, de idővel bővül majd a kínálat.

– Kártyás kedvezmény még nincs, ezért pár dinárral olcsóbban áruljuk az üzemanyagot a többi állomásnál. A tervek szerint pénzváltó is üzemelni fog, és ha lesz rá igény, akkor vendéglátói szolgáltatást is végzünk, hiszen a hely, asztalok, székek már megvannak hozzá – teszi hozzá a munkavezető.

Remélik, hogy a régi Röszke–Horgos határátkelő megnyitásával tömegesebben érkeznek majd vásárlók, bár már az első napokban megálltak külföldi rendszámtáblás autók is. Legtöbben mégis helybeliek vagy környékbeliek, akik mezőgazdasági gépeiket töltik föl üzemanyaggal.

– Most először járok itt tankolni, az útról láttam, hogy végre megint van benzinkút Horgoson. Ez nagyon jó hír nekünk, mert a környéken nem sok helyen lehet tankolni, vagy Kanizsán, vagy a határon – mondta egy martonosi hölgy.

A híresztelések szerint a Kanizsai úton lévő kútra is van érdeklődő, így elképzelhető, hogy a közeljövőben ismét két benzinkút is üzemel majd a településen.