2024. április 19., péntek

Láncba szedik Fukusimát

Négy évtizedig működött, s ennyi ideig is tarthat a 2011-ben súlyos károsodástól használhatatlanná vált fukusimai atomerőmű felszámolása. A japán kormány legalábbis negyven évet szán a minap jóváhagyott bontási terv megvalósítására. A teljes kárösszeget, járulékos költségekkel együtt, azonban már most 200 milliárd euróra becsülik.

A Csendes-óceán partján épült atomerőműben négy áramtermelő reaktor rongálódott meg, s vált használhatatlanná, illetve rendkívül veszélyessé a Fukusimát négy éve megrázó – Japánban addig példátlan erősségű – földrengésben, illetve az azt követő szökőárban.

A kárelhárítással már eddig is próbálkoztak, de a bonyolult munkálatokat tengernyi gond akadályozza. A próbálkozások pedig sikertelenül végződtek, sőt balesetek is történtek.

A legfőbb problémát a sérült blokkok megtisztítása okozza. A reaktorokból és a közelükből is el kell szállítani a veszélyes nukleáris fűtőrudakat, amelyek eredetileg az atomerőmű működtetésére szolgáltak volna. A gond az, hogy a reaktorhoz hasonlóan a fűtőelemek nagy többsége is megsérült. Eltávolításuk emiatt nehezebb feladatnak ígérkezik, mint ahogy korábban gondolták.

A temérdek használhatatlanná vált fűtőelem kiemelése – a kormány menetrendje szerint – a probléma megoldásának első fontos részét képezi. A veszélyek miatt a műveletet azonban három évvel elhalasztják. A kezdésig a szakértőknek további vizsgálatokat, elemzéseket, felméréseket és egyéb előkészítő munkálatokat kell elvégezniük. Például meg kell határozniuk a reaktorokban leolvadt üzemanyag helyzetét, és olyan robotokat is ki kell fejleszteniük, amelyekkel biztonságosan el lehet távolítani a sugárzó (fűtő)anyagokat.

A reaktorokban továbbra is rendkívül magas a veszélyes radioaktivitás szintje, és – a láncreakció elkerülését szolgáló fűtőelem hűtés következtében – rengeteg, erősen sugárszennyezett víz gyülemlett össze az egész komplexumban. Ennek egy része kiömlött, súlyosan károsítva a környezetet.

A talajvíz jó ideje aggasztóan szennyezett az erőmű környékén. Már a két évvel ezelőtti mérések is azt mutatták, hogy a stroncium (az egészségre rendkívül veszélyes és káros sugárzó radioaktív anyag) a megengedett határérték csaknem 16 670 szeresére nőtt!

Az erőmű felszámolásával és a környékének a megtisztításával csak a feladat egy része oldódik meg. A veszélyes anyagok biztonságos elhelyezését is meg kell oldani. Ha ez sikerül, a probléma akkor sem szűnik meg végleg.

A radioaktív sugárzást (az erőmű helyén és környékén) ugyanis semmilyen eljárással nem lehet véglegesen megszüntetni. Ezért a Fukusimából és környékéről kitelepített csaknem 150 ezer ember egy része valószínűleg soha nem is térhet vissza a lakhelyére.