2024. április 20., szombat

Senki sem lehet láthatatlan

Radoš Đurović: A gyerekek a legérzékenyebbek, az útjuk során számos visszaéléssel szembesülnek, dolgoztatják, megerőszakolják, kihasználják őket

Csak az idén több mint 3000 Közel-Keletről, illetve Afrikából érkezett gyermek kért menedékjogot Szerbiában. Közülük 1300 gyermek szülői felügyelet nélkül volt. Azt, hogy igazából hány gyermek tartózkodik az ország területén, senki sem tudja, és ők azok, akik a legsúlyosabb visszaélések áldozatai lehetnek, figyelmeztet Radoš Đurović, a Menedékjogot Kérők Védelmével Foglalkozó és Segítő Központ igazgatója.

Mint kiemelte, csak ebben az évben májussal bezárólag 13 148 személy folyamodott menedékjogért, és várhatóan ez a szám az év végéig meghaladja majd a 30 ezret.

– Nagyon sok az olyan bevándorló, akinek segítségre van szüksége. Munkatársaimmal hetente látogatjuk a belgrádi befogadóállomásokat, így a krnjačai, a Banja Koviljača-i és a bogovođai központokban hetente kétszer, háromszor is megfordulunk. Egyedül Sjenicára meg Tutinba nem jutunk el ilyen gyakran. A mi segítségünk ugyan csak egy csepp a tengerben az ő gondjaikhoz mérten, mégis sokat jelent a számukra, hiszen pszichoszociális és jogi segítségre szorulnak, hogy érvényesíthessék alapvető emberi jogaikat, egészségügyi ellátásban részesülhessenek, dokumentumokhoz jussanak, és ne börtönözzék be őket, amennyiben menedékjogért folyamodtak.

A többségük háborús övezetekből menekül nyugat felé, ebből kifolyólag egy adag traumával indulnak útnak, és a Szerbiáig vezető út is viszontagságos...

– Igen. Súlyos traumával indulnak el, és súlyos nehézségeken mennek keresztül útközben, főként a gyerekek, hiszen mindenki, akivel útközben találkoznak, hasznot akar húzni belőlük. Tudják, hogy az otthonukból menekülőknél van pénz, így számos visszaélés célpontjává válnak útjuk során. Legkevésbé Szerbiában használják ki őket. Több országon haladnak keresztül, mire ide eljutnak. Addig viszont sokszor kirabolják őket, elrabolják a gyerekeket, az utazás számukra súlyos fizikai és pszichikai következményekkel jár. Szerbia az utolsó állomás az Európai Unió felé. És az illegális migráció második legfontosabb útvonala halad át az országunkon. Legnagyobb számban a földközi-tengeri útvonalon keresztül Líbiából hajókkal veszik célba Olaszországot. Igaz, a tengeren nagyobb az áldozatok száma, de a szárazföldön is nagyon sokan életüket vesztik. Például a napokban a pancsovai kórházban helyeztünk el olyan sérülteket, akik csak a szemüket tudják mozgatni, Leskovácnál is megsérültek néhányan, mozgásképtelenek, de volt arra is példa, hogy szülést kellett levezetnünk... Egyre többen vannak, a belgrádi buszállomáson vagy a vasútállomáson várnak, sétálnak a városban. Ebből is látszik, hogy ez a jelenség már olyan méreteket ölt, hogy már nem lehet kézben tartani. Nem bátorítanak a Görögországból és Törökországból érkező hírek sem, ahova tömegesen érkeznek a bevándorlók. Éppen ezért Görögország arra számít, hogy 100 ezren kérnek majd náluk menedékjogot, közben pedig már több mint egymillió külföldi él ott.

Miért Szerbián keresztül mennek?

– Mert a macedón határ nagyon gyenge, Romániában és Bulgáriában pedig olyan szigorú a határellenőrzés, hogy inkább Szerbia felé veszik az irányt.

Horvátország csak még egy határ a schengeni övezet előtt. Ez Szerbiát nagyon súlyos helyzetbe hozza, mert nem tudja elkerülni a bevándorlás súlyos hullámait, akkor sem, ha szigorításokkal próbálna gátat vetni a bevándorlóknak. Ez az utolsó állomás a schengeni övezet előtt, és nagyon gyenge államról van szó. Görögország is már rég felhagyott a bevándorlás megfékezésével. Így súlyos jövő áll Szerbia előtt is. Az egyedüli, amit az ország megtehet, hogy legalább egyéves ideiglenes védelmet nyújt azoknak az embereknek, akik olyan államokból menekültek, ahol az életük veszélybe került, ilyen Szíria és Irak. Ezzel ők dokumentumhoz juthatnának, így az állam nyilvántartásba vehetné őket, kaphatnának orvosi ellátást, és pénzt is felvehetnének a számlájukról, ha küld nekik valaki.

A mi társadalmunk készen áll egy efféle viszonyulásra?

– Nem. Mi egy teljesen elhanyagolt társadalom vagyunk, amely a kilencvenes évek óta nem szembesült nagyobb jellegű migrációval. Így váratlanul ért bennünket ez a napról napra súlyosbodó helyzet. Nincs kidolgozott rendszerünk, befogadóállomásunk, és a felkészületlenségünk súlyos következményekkel járhat. Hiszen a teljesen idegeneket, akik a rendszer számára láthatatlanok, nem tudtuk beolvasztani a közösségbe. Ha a szürke zónába kényszerítjük őket, árnyékként járnak, kelnek majd köztünk, és igyekeznek ilyen-olyan módon túlélni. Nem engedheti meg az állam, hogy a polgárok ítélkezzenek ezek az emberek felett, mint arra Görögországban már volt példa. Mi egy gazdaságilag gyenge állam vagyunk, amelynek csak úgy van esélye ezt a migrációs hullámot túlélni, ha láthatóvá teszi a bevándorlókat. És amellett, hogy tiszteletben kell tartanunk a határokat, figyelembe kell vennünk az alapvető emberi jogokat is, akkor is, ha ezek az emberek nem kívánnak Szerbiában maradni, hanem tovább szeretnének menni.

Az ideiglenes védelemre még nincs lehetőség, viszont menedékjogot most is kérhetnek az illegális bevándorlók. Kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, azok közül, akik pedig menedékjogért folyamodnak, az adminisztráció lassúsága miatt, nagyon kevesen kapták azt meg.

– Sajnos az embereket ez az eljárás eltaszítja a menhelyektől. Május elsejéig több mint 13 ezren folyamodtak menedékjogért, közülük csak 70-en kaptak személyi igazolványt. Az igazolvány pedig az első lépés, hogy bármilyen joguk lehessen. Olyan hatást kelt ez a rendszer, mintha azt várnák, hogy a menedékjogot kérőknek elfogyjon a türelmük kivárni, hogy azt is megkapják.

Egyre több a gyermek...

– Igen, főként az idősebb kiskorúakból van sok, a 15-16 évesekből. A gyerekek közül sokan a háború elől menekülnek, néhányan szülőkkel indulnak útnak. Olykor az egész falut útnak indítják, hogy a Nyugatra jutottak segítsék az otthon maradottakat. És olykor a gyerekek az útjuk során elveszítik a szüleiket. Vannak olyan példák is, amikor a gyerekek, akiknek nincs pénzük, embercsempészekkel indulnak útnak, hogy Nyugaton ledolgozzák a segítség, az út árát. A gyerekeknek veszik nyoma leggyorsabban. Ők a legérzékenyebbek, az útjuk során számos visszaéléssel szembesülnek: dolgoztatják, megerőszakolják, kihasználják őket. Ezt a bűnözést nagyon nehéz felszámolni, mivel nagyon gyors a vándorlás, lehetetlen a nyomukat követni.

Civil szervezetként, amely pszichoszociális és jogi segítséget nyújt, nyelvtanfolyamokat indít, és igyekszik felzárkóztatni ezeket a gyerekeket az iskolában, min tudnak váltóztatni? Mindez nem az állam kötelezettsége volna?

– A mi szervezetünk nem most jött létre, hanem jóval a bevándorlók megjelenése előtt. Így a kormány is elismeri a munkánkat. 2008-ban velünk együtt építették fel a befogadóközpontok rendszerét, hiszen semmit sem tudott az állam akkor ezekről az intézményekről. Az állami szervek támaszkodnak a munkánkra, de mi nem tudunk minden gondot megoldani, sem tudásunk, sem kapacitásunk nincs hozzá. A civil szférát kellene erősíteni ezen a területen, hiszen nyilvánvaló, hogy az állam nem tudja követni ezeket a gyors folyamatokat, jelenségeket. Fontos, hogy az állam megfogalmazott egy stratégiát, de a migráció nem érinti az egész országot egyaránt, így azokra az önkormányzatokra, amelyek nap mint nap szembesülnek ezzel a gonddal, az ottani szakemberekre kellene támaszkodni, akiknek tapasztalataik vannak ezen a területen, és ki kellene használni a már meglévő rendszereket.