2024. március 29., péntek

200 újabb vállalat csődeljárásban

Ljubomir Šubara, a Privatizációs Ügynökség igazgatója szerint a közeljövőben nagyjából újabb kétszáz vállalatban indul el a csődeljárás. Az ügynökség nyilvántartásában lévő 526 vállalat közül eddig 188-at irányoztak elő csődeljárásra. A folyamatot 60 vállalatban indították el, mondta Šubara a tizenötödik Szerbiai Gazdasági Fórum zárónapján.

A beszámolóból kiderült, hogy az átszervezés alatt álló 144 vállalat nagyjából 4 milliárd euró tartozást halmozott fel. Ezek a vállalatok az államnak 490 millió eurójába kerültek. Ezt az állapotot lehetetlen volt fenntartani, jegyezte meg Šubara, mondván, hogy az állam 17 vállalatot jelölt meg stratégiailag kiemelkedően fontosként. Ezeknek a magánosítását egy évvel kitolták, hogy az állam minél nagyobb eséllyel találjon együttműködő partnert vagy vásárlót.

Azok a beruházók, akik a tavaly kiírt magánosítási pályázatokon ajánlatot adtak át, elsősorban a vállalatok helyiségeit szerették volna kibérelni és nem a vállalatot megvásárolni, taglalta az ügynökség igazgatója.