2024. március 28., csütörtök

„Nem reagálok minden szúnyogcsípésre”

Dačić: Nem lesznek rendkívüli választások az év végéig

Ivica Dačić kormányalelnök és külügyminiszter szerint az év végéig nem kerül sor rendkívüli választásokra, erről még a kormányalakítás idején állapodtak meg Aleksandar Vučićtyal, így – mint mondta – nem foglalkozik azokkal a kommentárokkal, amelyek az elmúlt napokban felröppentek.

Dačić a B92 Televízióban tett szereplésekor kommentálva Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić viszonyát, kijelentette, erről nekik maguknak kellene beszélniük, ő nem tud arról, hogy a két vezető között bármiféle gond volna. Hozzátette, tiszteli az államfőt, és nem fordított neki hátat, illetve semmi nem tesz, hogy aláássa tekintélyét, de Vučić politizálása közelebb áll hozzá, hiszen a stratégiai céljaik megegyeznek.

Dačić elmondta továbbá, hogy senki nem tette az EU-csatlakozás feltételévé Koszovó függetlenségének elismerését. Mint mondta, nem olvasta még el Nikolić Koszovóról szóló platformját, mert még nem kapta kézhez, de hangsúlyozta, a Brüsszeli-szerződés, illetve a kormányfő Koszovóval kapcsolatos politikájának megszakítása rossz fényt vetne Szerbiára.

– Azt gondolom, nincs visszaút. A brüsszeli megállapodás is és minden megkötött szerződés közös, a kormányé és az elnöké is – mondta Dačić.

A rendkívüli választások, illetve a kormányátalakítás lehetősége kapcsán a külügyminiszter kiemelte, a Szerb Haladó Pártnak valójában nincs szüksége a Szerbiai Szocialista Pártra ahhoz, hogy a parlamentben többségben legyenek. Arra a megállapításra viszont, hogy a SZHP parlamenti képviselői részéről folyamatos kritikák hangzanak el az SZSZP számlájára, Dačić azzal válaszolt, hogy elég intelligensnek tartja magát ahhoz, hogy ne reagáljon minden „szúnyogcsípésre”. Csak azok a kommentárok érdeklik, amelyek Vučićtól érkeznek, és csak a vele való kapcsolattal foglalkozik, hiszen a haladók vezetőjével kötött koalíciós megállapodást.

Arra a kérdésre, hogy az SZSZP távozna-e önként a kormányból, a külügyminiszter azt válaszolta: „Nem láttam még olyan csapatot, amely önként távozott volna az első ligából.” Szavai szerint az SZSZP túlélte az SZHP és Vučić okozta cunamit, míg más pártok letűntek a politikai színtérről, a Demokrata Pártból pedig csak cafatok maradtak. Az SZSZP vezetőségének megválasztása kapcsán a párt vezetője csak annyit mondott: „Nem eszik forrón a kását, hagyni kell azt hűlni. Ennek a folyamatnak a végére érünk hamarosan.” Hozzátette, hogy nem kíván leváltásokhoz folyamodni, egységes és minőségi pártvezetést szeretne kialakítani. Mint mondta, lesz hely itt Milutin Mrkonjićnak is, csak meg kell neki találni a megfelelő pozíciót.

Dačić szavai szerint az új alkotmányt jól át kell gondolni. Az EU-val folytatott tárgyalások 35 fejezetből állnak, amelyek között néhány az alkotmányos kategóriába tartozik, tette hozzá.

Elmondta továbbá, hogy az EBESZ képviselete a számára terhet jelent, viszont jó fényt vet Szerbiára, hiszen mint kiemelte, folyamatosan kapcsolatot tud így fenntartani más államok minisztereivel.

– Csütörtökön a német, pénteken pedig az orosz és az ukrán külügyminiszterrel tárgyaltam – mondta, majd hozzátette, kapcsolatot tart fenn minden olyan képviselettel, amelyek fontosak az EBESZ működéséhez. Mint mondta, mindenki pozitívan tekint Szerbia politizálására, illetve kiemelték, hogy Szerbiának be kell bizonyítania, hogy politikai szándékai komolyak. Dačić kiemelte, ősszel Belgrádban tartják majd meg az EBESZ ülését, amelyre 57 külügyminiszter várnak, illetve helyetteseiket.

– Az egyedüli hely, ahol ezt az ülést meg lehet tartani az az Arena – hangsúlyozta ki.

A televíziós szereplése során szóba került idegennyelvtudása is, illetve hogy egyáltalán nem beszél angolul. Dačić kiemelte, beszél oroszul, majd hozzátette, nem tehet arról, hogy olyan környéken nőtt fel, ahol az egyedüli idegennyelv, amit akkor az iskolában tanítottak, az orosz nyelv volt. Mint mondta, az elmúlt években szolid angoltudásra tett szert.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az ország külpolitikája most ért el évek óta a legnagyobb előrelépést. Az idén 34 új nagykövetet küldenek kiküldetésbe, akik közül 12 név már ismert. Kiemelte, nem menekül annak felelősségétől, hogy egyes országokban Szerbia nem képviselteti magát, ennek problémájáról tervez a napokban tárgyalni Nikolićtyal és Vučićtyal is.