2024. április 19., péntek

„Az EU tartozik Szerbiának”

Brüsszelben egyetértenek azzal, hogy az első fejezeteknek minél előbb meg kell nyílniuk, mondja Szlovákia külügyminisztere

Miroslav Lajčak, Szlovákia külügyminisztere úgy véli, hogy az Európai Uniónak már régen meg kellett volna nyitnia a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások első fejezeteit. Ezzel Brüsszel nemcsak Szerbiának tartozik, hanem a bővítés hitelességének szempontjából saját magának is, magyarázta Lajčak, aki szerint Johannes Hahn, az EU szomszédságpolitikai és bővítési biztosa is osztja véleményét.

– Az EU formálisan már tavaly januárban megnyitotta a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával, az első tárgyalási fejezetek azonban továbbra sem. Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök, aki a közelmúltban részt vett Brüsszelben a Szerbia barátai elnevezésű rendezvényen, nem titkolta csalódottságát amiatt, hogy valószínűtlennek tűnik, hogy a júniusi EU-csúcson döntés születhet az első tárgyalási fejezetek megnyitásáról. Jó volna, ha az EU az eddigiekhez képest kimagaslóbb érzékenységgel kezelné ezt a témát, illetve Szerbiát. Egyébként a Szerbia barátai rendezvény kiváló lehetőség volt arra, hogy az unió tisztségviselői megismerkedjenek a szerb kormány által foganatosított intézkedésekkel. Az összejövetelt követően számos pozitív észrevétel hangzott el, és megállapítást nyert, hogy az ország gazdasági mutatói javultak, és Szerbia Nyugat-Balkánon betöltött pozíciója egyre jobb. Az EU tisztségviselői szerint Szerbia felelősségteljes és konstruktív magatartásról tesz tanúbizonyságot. Ezért ért mindenki egyet azzal, hogy az első fejezeteket meg kell nyitni – taglalta Lajčak a Večernje Novosti belgrádi napilapnak nyilatkozva.