2024. április 25., csütörtök

Az újságíró valóban szabad

Függetlenül a híresztelésektől a valóság az, hogy nem minden számot a főszerkesztő szerkeszt és nem is ,,láttamoz”. Így én, hazaérkezve a könyvhétről, érdeklődéssel vettem a kezembe a Magyar Szó hétvégi számát, és örömmel olvastam fiatal kolléganőm, Tómó Margaréta cikkének címét (Az újságíró szabad), különösen, hogy teljes mértékben egyet is értek vele: az újságíró valóban szabad.

Az írásba belemélyedve azonban felfigyeltem néhány olyan mondatára, amely döntéssé formálta bennem a hetek, hónapok óta érlelődő elhatározást: beszéljünk nyíltan azokról a kérdésekről, amelyek részben azóta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a Magyar Szó társalapítója lett, részben korábbról, a ’90-es évek óta, részben pedig az MNT által elfogadott médiastratégia óta feszítenek, foglalkoztatnak bennünket.

Ehhez a döntésemhez nemcsak Tómó Margaréta kolléganőm cikkében fellelhető pontatlanság és néhány szakmailag kifogásolható megfogalmazás járult hozzá, hanem az a minap nyilvánosságra került adat is, amely a tíz legkedveltebb délvidéki magyar médiumról közölve adatokat, nemcsak azt állítja nyíltan, amit már a verebek is unnak csiripelni, hogy a Magyar Szó a VMSZ-hez, a Délhír az azóta megszűnt MRM-hez (ma már a Jobbikhoz) áll közel, de azt is nyíltan leírja – és ez újdonság –, hogy a Családi Kör ifj. dr. Korhecz Tamás szócsöve, a Második nyilvánosságot pedig a délvidéki magyar liberálisok üzemeltetik. Ebből számomra két dolog következett: ha igaz, amit a Magyar Szóról állítanak (és ezt bizony a médiastratégiában megfogalmazott elvárások igazolják), akkor az is igaz, amit a többiekről állítanak.

Viszont a helyzet az, hogy a Magyar Szó végzett az első helyen, a Családi Kör a nyolcadikon, a Második nyilvánosság a kilencediken és a Képes Ifi a tizediken – ez utóbbi ténnyel nyilván külön is foglalkoznunk kell majd.

Ami a Magyar Szót illeti, az első hely önmagába semmire nem garancia, a bizalmat meg is kell tartani, és ebben van az újságírónak nagy felelőssége. Mert nem elég szabadnak lenni, az azzal járó felelősséggel és tudással is rendelkezni kell.

És itt térek vissza kolléganőm cikkére: nem a téves állítására, nem az öntömjénezésére és nem a lelki állapotról szóló okfejtésére, hanem arra, amiről nem tudom eldönteni, hogy fenyegetés, zsarolás, esetleg mindkettő vagy egyszerűen csak szófordulat: ,,...kifordítjuk a világot a négy sarkából, ha eljön az ideje.”

Nem tudom, mit akart mondani ezzel a kolléganőm, viszont érdekel, hogy addig, amíg nem jött el ennek az ideje, mit akar csinálni.

Remélem, hogy ugyanazt, amit közösen mindannyian: a napilapunkat. Bármi is van azonban e furcsa mondat hátterében, döntéssé formálódott bennem, hogy napilapunk elkövetkező négy hétvégi számának egyik központi témája a Magyar Szó lesz, de nemcsak a Magyar Szó, hanem az újságírás, az újságíró-nevelés, az utánpótlás biztosításának korabeli megoldásai és annak indoklása, a napilap gazdálkodása, de azt is megkérdezzük, miként kívánja felülvizsgálni alapítónk és tulajdonosunk, a Magyar Nemzeti Tanács a médiastratégiát.

Reményeim szerint mindezt szerkesztőségi összefogással és nagy felkészültséggel fogjuk tenni, annál is inkább, hiszen a Magyar Szó szellemisége mellett, mint arról már nyíltan beszélnek, számos más beállítódású médium működik. Ahogyan a cikkben Tómó Margaréta is megfogalmazta: az újságíró szabad.