2024. április 16., kedd

Közmunkatámogatás pártszínezet alapján?

A vádaskodók szerint a közpénzekből 20 millió dinárt osztott szét a tartomány a Demokrata Párt tagjai körében

Miroslav Vasin tartományi gazdasági, foglalkoztatási és a nemek egyenjogúságával foglalkozó titkár rendkívüli sajtótájékoztatót tartott tegnap egyes médiumokban a közpénzek elosztásával kapcsolatos állítások tisztázása céljából. A szóban forgó írott és elektronikus sajtó képviselői ismét éltek a lehetőséggel, hogy támadják a tartományi kormányt – nyilatkozta Vasin.

– A támadások kitervelői tulajdonképpen leplezni akarják a saját, köztársasági költségvetéssel elkövetett visszaéléseiket. Vádjaik szerint a közpénzekből 20 millió dinárt osztott szét a titkárság a Demokrata Párt tagjai között, ők azonban a pénz egy részét választási kampányra költötték el. Ez botrányos állítás – nyilatkozta a tartományi titkár.
Az idei évre a tartományi költségvetés a foglalkoztatási pályázatokra 160 millió dinárt irányozott elő, ennek keretében a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat által nyilvántartott 800 munkanélküli juthat munkához, illetve fizetett közmunkához. Az említett összegből tulajdonképpen összesen 153 vajdasági foglalkoztatási projektum megvalósulását segítette a tartomány. A vádaskodók viszont ebből a 153 projektumból mindössze 15-öt ragadtak ki és összefüggésbe hozták a pályázat nyerteseit a Demokrata Párttal, valamint annak a tagságávál és a tagok rokonaival – magyarázta Vasin.
– Teljes felelősséggel állítom, hogy az említett 153 pályázat nyertesei között más pártok tagságával is fellelhető a kapcsolat. Felvetődik a kérdés, hogy a vádaskodók miért nem foglalkoztak a fennmaradt 138 pályázat nyerteseinek politikai kapcsolataival, és miért ragadták ki pont azt a 15 pályázatot, amelyeknek közük van a Demokrata Párthoz. A pályázatok kiírásakor és a beérkezett kérelmek elbírálása aorán nem vettük figyelembe a pártbeli hovatartozást, ez egyszerűen nem volt kritérium. Biztos vagyok benne, hogy alapos vizsgálat után kiderülne, hogy a pályázatok nyertesei között ugyanolyan arányban találhatók más pártokhoz köthető emberek. Az effajta vizsgálódás nem tartozik a munkaköri kötelezettségeinkhez, a mi dolgunk az, hogy a 153 projektumnan részt vevő 800 embernek munkát biztosítsunk – szögezte le a tartományi titkár.
Vasin elmondása szerint esélytelen a pályázati eszközökkel való visszaélés, mivel a közmunkát szervező nemkormányzati szervezetek minden hónapban kötelesek bizonyítani, hogy kifizették-e a foglakoztatottakat. Ha a tartományi titkárság tudomást szerez arról, hogy a munkásokat nem fizették ki, a helyzetnek megfelelően fog intézkedni – mondta Miroslav Vasin.