2024. április 20., szombat
ZOMBOR

Diplomáciával a gazdaság serkentéséért

A héten fölkereste Zombort és találkozott a város polgármesterével Pekka Orpana, Finnország szerbiai nagykövete, valamint Heinz Wilhelm, Németország belgrádi nagykövete.

Pekka Orpana és Zombor polgármestere (Fotó: Fekete J. József)

Pekka Orpana és Zombor polgármestere (Fotó: Fekete J. József)

– A legkonkrétabb megbeszélést folytattuk Pekka Orpana őexcellenciájával, tekintettel, hogy nagykövet úr négy finn vállalat képviselőjét is magával hozta, akik a Körzeti Gazdasági Kamarában közvetlenül tájékoztatták az együttműködési lehetőségekről a régió gazdálkodóit és vállalkozóit. A finn Molok vállalattal már kapcsolatban áll Zombor, ez a cég a tervek szerint földalatti szeméttározókat épít a város legurbanizáltabb részein, hogy megkönnyítse a háztartási hulladék higiénikus begyűjtését – mondta a találkozót követően Saša Todorović polgármester.

A finn cégek leginkább a mezőgazdaság iránt mutattak érdeklődést, amiről a helyi gazdaságfejlesztési iroda készítette prezentáció mind a nagykövetben, mind az üzletemberekben új ötleteket vetett föl. A vendégek találkoztak a város területén működő olasz cégek képviselőivel is, akik saját gyakorlatuk révén megnyugtatták őket, hogy Zombor jó beruházási célpont, ahol biztonságban tudhatják tőkéjüket.

A nagykövet úr őexcellenciája elmondta, először jár ebben a gyönyörű városban, és megköszönte a kellemes, baráti fogadtatást.

– A látogatás tervezése során a térképen kerestem a várost, és ott láttam, milyen remek, gazdasági szempontból fontos a földrajzi fekvése. Utánanéztem a dolgoknak, és ennek köszönhetően valóban célratörő megbeszélést folytattunk a polgármester úrral – mondta egyebek közt angol nyelvű beszédében a nagykövet.

A finn vendégek a találkozó után ellátogattak az olasz Progetti zombori üzemébe és a mezőgazdasági szakközépiskolába, mivel a szakképzés terén is együttműködési lehetőséget látnak.

Németország nagykövete hasonló céllal, a gazdasági együttműködés lehetőségeinek megteremtése érdekében érkezett Zomborba.

A város polgármestere tréfásan meg is jegyezte, hogy ezen a napon Zombor Szerbia diplomáciai központja, hiszen két órán belül két fontos európai ország nagykövete is meglátogatta.

– Tartalmas tárgyalásunk során tájékoztattam Heinz Wilhelm őexcellenciáját eddigi együttműködésünkről a német cégekkel, a város nyújtotta beruházási lehetőségekről, és megkértem, közvetítsen egyéb lehetséges beruházók irányába – foglalta össze a polgármester.

A német nagykövet bejelentette, hogy országának egyik óriáscége kiemelten érdeklődik a zombori beruházások iránt, de konkrétumot nem árult el. Azt viszont kiemelte, hogy lenyűgözte a megyeháza épülete, amely mögött érzékelni vélte a város ámulatos történelmi múltját. Észrevételezte, hogy a gyárak zöme már évtizedek óta nem működik, egyben reményét fejezte ki, hogy államának gazdasága hozzájárulhat ezek talpra állításához. Végül megemlítette, hogy látogatása célállomásául nem utolsósorban azért választotta Zombort, mert itt működik a Gerhadt Német Humanitárius Egyesület, amely Szerbia egyik legtömegesebb egyesületének számít, és hogy itt székel a Német Nemzeti Tanács (NNT), tehát a nemzeti vonalak is fontosak az együttműködésben.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Beck Antal, a Gerhard egyesület, és a NNT igazgatóbizottságának elnöke erre a nemzeti kapcsolódásra helyezve a hangsúlyt szólalt föl, és méltatta a város és a német egyesület együttműködésének minőségét.