2024. március 29., péntek
POSZT

Megkezdődött a fesztivál

Megkezdődött a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a tíznapos eseménysorozat megnyitóján azt mondta: kezdeményezte, hogy a vidéki kulturális fesztiválok támogatása külön soron szerepeljen a jövő évi költségvetésben.

Az államtitkár ezt azzal indokolta, hogy meg kell tisztelni a vidéki fesztiválok kemény munkát végző szervezőit, a kulturális élet kiemelkedő személyiségeit, szervezeteit és a közönséget is.

A POSZT-ról szólva hangsúlyozta: a találkozó vitán felül az ország legrangosabb színházi rendezvényévé nőtte ki magát, amelyért köszönet illeti a lebonyolítókat, a kő- és alternatív teátrumokat, a jó hangulatot biztosító, nagy kulturális hagyományokkal bíró Pécs városát, valamint annak vendégszerető lakóit is.

Megjegyezte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap idén 60,5 millió forinttal járul hozzá a fesztivál költségeihez.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere emlékeztetett: a POSZT-ot 2001-ben azzal a céllal hívták életre, hogy egy olyan állandó helyszíne legyen a színházi szakma összejövetelének, ahol művészek és kritikusok nyugodt körülmények között értékelhetik az évadot, a közönség pedig élvezettel tekintheti meg annak válogatott előadásait.

Megjegyezte: a fesztivált évek óta viták, torzsalkodások kísérik, de ebben Pécs nem kíván részt venni. A polgármester hangsúlyozta: azt szeretné, ha a POSZT-ot béke övezné és a szakma, a színház szeretetének ünnepe lenne.

Udvaros Dorottya színművész, a POSZT díszvendége megnyitó beszédében kiemelte: a találkozónak köszönheti, hogy szerelmese lett Pécsnek. Azt kívánta, hogy sok élményben legyen részük mindazoknak, akik a színházi dolgozókat megtisztelve jegyet vettek az előadásokra.

A fesztivál versenyprogramjában 10 előadás szerepel, de a díjakért 14 produkció versengett volna. Az eredeti zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vitával összefüggésben az Örkény István Színház, a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság úgy döntött, a versenyprogramba beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt.

A számos off-programot is kínáló POSZT-ot hagyományosan nagy érdeklődés kíséri, a jegyek döntő többsége már a megnyitó előtt elfogyott. A tapasztalatok alapján a fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonz, nemcsak a rendezvényhelyszínek, hanem a pécsi szállodák és éttermek is megtelnek vendégekkel.