Öt évvel ezelőtt döntött úgy a Magyar Országgyűlés, hogy az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját, minden év június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja. A törvénybe foglalt döntéssel a parlament aláhúzta: „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” A törvény indoklásában Trianon kapcsán ez olvasható: „Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik (a trianoni szerződést), ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés [...] azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.” Magyarországon és határain túl 2010-ben, a szerződés kilencvenedik évfordulóján tartották meg először ezt az emléknapot. Ma, a trianoni békeszerződés aláírásának 95. évfordulóján is számos rendezvényt tartanak Magyarországon és a határon túli magyarlakta vidékeken.
Mint ismeretes, a trianoni békeszerződés kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, s hogy ennek következtében Magyarország Horvátország nélküli területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága pedig 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.
A Magyar Szó az évforduló és emléknap kapcsán vajdasági közéleti személyiségeket kérdezett arról, hogyan élik meg, és mit jelent számukra a nemzeti összetartozás napja.
ENÉLKÜL NINCS JÖVŐNK SEM
(Fotó: Ótos András)
Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és köztársasági parlamenti képviselője:
– Számomra a nemzeti összetartozás napja magáról az összefogás fontosságáról szól. A trianoni trauma után, amennyiben nem lett volna összefogás a határokon kívül rekedt magyar közösségen belül, azt hiszem, nem lettünk volna képesek megmaradni. A mai rohanó világban egyre kevesebb idő jut egymásra, szeretteinkre. Ha összetartozásról beszélünk, elsősorban a család, a barátok, rokonok jutnak eszünkbe. Sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, s csak magunkkal, saját bajunkkal foglalkozunk. Úgy érzem, fontos, hogy június 4-én mindannyian, akik magyarnak valljuk magunkat, éljünk bárhol is a világban, álljunk meg egy-egy percre, s közösen emlékezzünk meg, nemcsak a hozzánk közel állókról, hanem arról a nagy családról, amelynek részesei vagyunk, a magyarságról, az összes magyar összetartozásáról. Rendkívül fontos, hogy sokan érezzük ennek az összetartozásnak a súlyát, s fontos, hogy továbbra is összetartsunk, összefogjunk. Mindig ez a legnehezebb: összefogni, összetartani, de be kell látnunk, ha ez nem sikerül, akkor nincs jövőnk. Amennyiben nem tartottunk volna össze a történelem viharai során, amennyiben nem kapaszkodtunk volna egymásba, akkor a határon túli magyarság nem maradhatott volna fenn. Ezért mindannyiunknak továbbra is az összefogásra kell törekednünk, bármennyire nehéz helyzetben vagyunk is, mert ez megmaradásunk záloga, bárhová is sodorjon a sors bennünket, magyarokat.
NEM JÓ AZ EGYSZÓLAMÚSÁG!
M. Szemerédi Magda nyugalmazott újságíró, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottságának Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének listájáról megválasztott tagja:
– A történelmi Magyarország szétforgácsolása óta fogy a magyarság. Nem csak a határon túl – sajnos az anyaországon belül is elöregszik a lakosság, kicsi a népszaporulat, a teremtő, kezdeményező életkedv szempontjából sem állunk jól. Mindezért végső ideje, hogy összefogással erősítsük egymást: gazdaságilag, szellemileg, erkölcsileg.
Ebben az értelmiségnek kiemelkedően nagy a felelőssége. Megdöbbentő adat, hogy itt nálunk, a Délvidéken (Vajdaságban) a népesség létszámához képest aránylag kevesebb a felsőfokú képzettségű magyar, mint a szerb. Ezen a helyzeten kell elsősorban és sürgősen változtatni ösztöndíjakkal stb. Persze, munkahely is kellene...
Nálunk az elzárkózás állapotán túl kell jutni. A hatalom és a politikusok érdekében állna elfogadni az építő jellegű kritikát! Nem jó az egyszólamúság: elbutít, beletörődést provokál. Ilyen megalkuvásra szorított néppel mit lehet kezdeni?
Itt a sajtónak is óriási a szerepe. Kevesen tudják, hogy a két világháború között errefelé öt napilap létezett! Vannak hagyományaink, van mire építkezni.
Öreg igazság: összefogásban az erő!
Mi itt megtanulhattunk szembenézni a problémákkal és nap mint nap megküzdeni magyarságunkért. Jól megedződtünk.
Orbán Viktor mondta az évértékelőjében: „Az erőről a figyelemre kell áthelyezni a hangsúlyt!”
Jó lenne megszívlelni ezt az intelmet a magyarság megerősödéséért minden magyarok lakta régióban – így nálunk is.
ÖSSZEFOGÁS, HIT, KITARTÁS
(Fotó: Ótos András)
Virág Klára, a Magyar Nemzeti Tanács Magyar Összefogás listájáról bejutott tagja:
– Mi vagyunk a déli végek megőrzői. Habár kevesen, de vagyunk, és igyekszünk átadni a nemzeti öntudatot a fiataloknak. Tudniuk kell, hogy kik vagyunk, és hogy összetartozunk, még ha egy kicsit elszigetelve is a tömbtől, szórványban. Nagy feladat ez, és nagy felelősség, de nem adjuk fel. A nemzetet csak összefogással, hittel és kitartással lehet megtartani. Mi összetartozunk, egyek vagyunk, ne féljünk vállalni azt, hogy kik vagyunk. Sok feladat áll még előttünk, tartsunk össze!
EGYKOR GYÁSZNAP, MA NEMZETI ÜNNEP
(Fotó: Ótos András)
Pék Zoltán, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője:
– E nemzeti ünnepünket immár öt éve ünnepeljük Vajdaságban, azaz a Délvidéken. Mint azt tudjuk, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójához köthető ez az esemény. Minden év június 4-e nemzeti emléknap. Nem gyásznap, hanem örömünnep 2010 óta, mivel ezen a napon minden magyar ember ünnepel szerte a nagyvilágban: bármely állam területén legyen is – Délvidék, Felvidék, Kárpátalja vagy Erdély. Minden magyar e nemzeti ünnepnappal jelzi, hogy részét képezi az egységes magyar nemzetnek.
Mi, vajdasági magyarok nyíltan és emelt fővel valljuk magunkat magyarnak. Elsősorban elődeinknek: apáinknak, nagyapáinknak és dédapáinknak köszönhetjük ezt a tényt, hiszen ők is magyarnak vallották magukat, és ezt velünk is megtanították, arra neveltek, hogy fontos ezt tennünk.
Ezzel az ünneppel kell hogy továbbvigyük elődeink alázatos munkáját, és mi is tanítsuk, hirdessük magyarságunkat a fiatal nemzedéknek. Ápoljuk hagyományainkat és erősítsük gyökereinket azzal, hogy ünnepelünk, és azzal, hogy beszélünk erről a napról.
Hisz a kimondott szónak van a legnagyobb ereje. Tavalyelőtt ültettük el a nemzet almafáját, egy szimbólumot, amelyet azóta körültekintően gondoznak a királyhalmiak. Remélem, ez a fa egyre erősebb és nagyobb lesz. Ez az almafa egyszerre szimbolizálja a vajdasági magyarok erejét és nemzeti öntudatosságuk erősségét is.
*
A Magyar Szó szerette volna megszólítani Vicsek Károly rendezőt, Béres Márta színművészt és Bilicki Zoltánt, Ada demokrata párti polgármesterét is.
Vicsek Károllyal előzetesen megállapodtunk abban, hogy megosztja velünk gondolatait, végül azonban tartózkodott a nyilatkozástól vagy gondolatainak e-mailben történő megfogalmazásától, mint mondta, neki sokkal több időre van szüksége ahhoz, hogy egy ilyen témában kellőképpen meg tudjon nyilatkozni. Szerinte a kérdéssel nem csupán akkor kell foglalkozni, amikor az adott évfordulóhoz közeledünk.
Béres Márta a beszélgetésünk során kifejtette, hogy mivel nincs különösebb viszonya az összetartozás napjának szóban forgó dátumához, inkább eláll a nyilatkozástól.
Bilicki Zoltánt nem sikerült utolérnünk, a titkárnőjével beszéltünk, aki arról számolt be, hogy a polgármester Inđiján tartózkodik egy fontos szerződés aláírásán, s mobiltelefonon sem lehet elérni.
