2024. április 16., kedd

Tüntettek a jagodinai munkások

Attól félnek az alkalmazottak, hogy a jagodinai sörgyár felszámolása a cél

A jagodinai sörgyár mintegy 250 munkása kedden Jagodinán a városi képviselő-testületének épülete előtt tüntetett, elégedetlenek ugyanis a Privatizációs Ügynökség döntésével, mely szerint ez a sörgyár nem szerepel a védett vállalatok listáján, így a vállalat csődbe jutásától tartanak.

A tüntetőbizottság elnökével Dragan Marković Palma, Jagodina képviselő-testületének elnöke tárgyalt, ami után Palma a Tanjug hírügynökségnek azt nyilatkozta, úgy állapodtak meg Aleksandar Vučić kormányfővel, hogy miután hazatér amerikai útjáról, fogadja majd a sörgyár képviselőit, hogy megtalálják a módját a felmerült gondok megoldásának. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy a sörgyár ne szűnjön meg. – Igaz, a sörgyár nem őrizheti meg többé a jelenlegi státuszát – tette hozzá Marković, majd kiemelte, a munkások után ki kell fizetni a járulékokat, és össze kell kötni a munkaéveket, szociális programot kell megfogalmazni azok számára, akik munkaviszonya munkaerő-feleslegként megszűnik.

Jugoslav Đurđević, a sztrájkbizottság elnöke kijelentette, arra számítanak, hogy a kormányfő a jövő hét folyamán fogadja majd őket. A sörgyár küldöttsége kedden a gazdasági miniszter helyettesével tárgyalt. Đurđević elmondta, a gyár számláját még nem zárolták, a hitelezőkkel kötött megállapodás szerint ez még nem történt meg, így a termelés is a megszokott ütemben zajlik, így a sör és az alkoholmentes italok kézbesítése is folyamatos. A gyár adóssága 2,5 milliárd dinár, amit még a kilencvenes évek óta nyög a vállalat. A legtöbb pénzzel az államnak tartozik a gyár, mégpedig az adóhivatalnak, azt is a felhalmozódott kamat miatt. A jagodinai gyárban 270 személy dolgozik, akik rendszeresen megkapják a bérüket, csupán az utóbbi négy hónapban nem fizették be utánuk a járulékokat, ez váltotta ki aggodalmukat, ezért kezdtek el tüntetni, hogy megelőzzék a csődeljárást. Attól tartanak ugyanis, hogy miután a Privatizációs Ügynökség sem tette őket a a védett vállalatok listájára, a jagodinai sörgyár felszámolása a cél.

Mališa Milošević, a jagodinai sörgyár termelési igazgatója kiemelte, a gyár tavaly 50 ezer hektoliter sört gyártott. Az eladott sör fedezi a munkások fizetését. – Másokkal ellentétben, mi soha nem kaptunk az államtól támogatást – mondta a termelési igazgató az újságíróknak.

A jagodinai sörgyártól Jagodina képviselő-testületének épületéig tartó sétában, a sörgyár tüntető munkásaihoz csatlakoztak a Morava, a Jugoprevoz, a Palasa valamikori munkásai is, valamint egyetemi hallgatók is.