A nemzetiségi lét stratégiájának van néhány állandó és meghatározó eleme. Ezekkel pedig érdemes minden illúziótól mentesen szembenézni, és éppen a következőleg harmadikként sorolt, meghatározóan fontos elem miatt. A teljesség igénye nélkül a nagyon is aktuálpolitikai eseményekre tekintettel itt és most az alábbi három tényezőt ajánlom megfontolás tárgyává tenni:
1. A nemzetiségi lét metafizikai vonatkozásban kizárólag az anyaországgal, az anyanemzettel összefüggésben értelmezhető. Az anyaországnak, az anyanemzetnek van nemzetisége, amennyiben a tőle valamilyen külső oknál fogva elszakadt közösség önmagát legalább kulturálisan hozzá tartozóként értelmezi.
2. A nemzetiség – általában nem saját elhatározásából – egy másik nemzetbe kényszerűen integrálódva él. Vagyis kénytelen alávetni magát a mindennapi életben olyan szokásoknak, olyan reflexeknek, olyan érdekeknek, amelyek saját kultúrájától gyakran idegenek. Nemzetiség azonban csak addig marad, ameddig van benne szándék az anyanemzethez fűződő és abban értelmezhető nemzeti identitásának megőrzésére az idegen nemzetbe integráltan is. (Nem mellesleg, az erre irányuló szándék megtartása jelentős energiát, sőt áldozatot igényel az egyszerű, saját nemzetbe integrált léthez képest.)
3. A nemzetiségi lét alapstratégiája a fentiekből következően a túlélés. Kívánhatunk mélyebbet és többet belelátni, de ha illúziómentesen tekintünk az elmúlt 50 vagy akár 100 évre, sokkal többről nem beszélhetünk, mint az elsődlegesen kulturális alapon értelmezhető magyar identitású közösségnek ebben a minőségben megtartott túlélésének stratégiájáról.
A túlélési koncepció az elmúlt időszak főbb történelminek nevezhető fordulatai mentén mindig változott, mivel kénytelen volt igazodni a változó környezeti feltételekhez. Ha visszatekintünk a még mindannyiunk emlékében eleven „szocialista” múltra, abban a központi elosztórendszer miatt gazdasági kérdések nem vetődtek és nem is vetődhettek föl, s bőségben, avagy szükségben, de a létezés alapfeltételei adottak voltak, és ezeken az alapfeltételeken belül kellett kialakítani a magyar identitást biztosító kulturális mozgásteret. Érthető, logikus és szükségszerű volt a magyar nyelvű oktatás kiemelkedő fontosságú pozícióba emelkedése, hiszen az oktatásban lehetett a következő generációk magyar identitásának garanciáit felépíteni. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az oktatás csakis azért került ebbe a pozícióba, mert a közösség létezési talapzatát jelentő gazdasághoz a szocialista elosztó rendszeren belül értelmetlen volt bármiféle képzeteket társítani. Az utóbbi 20 évben azonban nagyot fordult a világ. A szigorú szabályozású, ugyanakkor gondoskodó állam megszűnt. Az új viszonyok között a magyar identitás megőrzésének elsődleges zálogává az oktatás helyett a gazdaság lépett elő. Kényszerűen tudomásul kell vennünk, hogy amennyiben a földrajzi, nyelvi, kulturális összetartozás nem bizonyul elegendő indoknak ugyanezen összetartozási rendszeren belül gazdasági szerveződésre, úgy a közös gazdasági alap hiányában a közösség bizonyosan szét fog hullani. Van ugyanis egy figyelmen kívül hagyhatatlan sorrend: az élet alapja a gazdaság, és az életben csak az valósul meg, amit a gazdaság erőforrásai finanszírozni képesek. Nincs mit várnunk sem az anyaországtól, sem Szerbia megértésétől. Minden külső finanszírozás csak ideig-óráig tarthat életben közöttünk olyan elképzeléseket, melyek talán látványosak, teljességében azonban nem sajátunk, mert mindenképpen megjelennek bennük a finanszírozók nyíltabb vagy bújtatottabb, de semmiképp sem tőlünk származó érdekei. Magyar nyelvű oktatás, magyar nyelvű kultúra akkor lesz Szerbiában, ha a Szerbia részét képező magyar identitás mentén szerveződő gazdaság igénye és ugyanakkor képessége is a magyar nyelvű oktatást és szélesebb értelemben vett kultúrát finanszírozni.
A sorrend tehát megcserélődött. Előbb a létezésünket kell biztosítanunk, azután következik a saját szükségletű kultúránk finanszírozása. Nem a megélhetési bázis hiányával küzdő közösség kívülről finanszírozott kultúrája fogja megállítani vagy éppen megfordítani az elvándorlást, hanem a működő gazdaságon belül valósul meg a megtartani képes élettér, majd az élettéren belül az igény és a lehetőség a kultúra ápolására.
Ez a változás különös nyíltsággal nehezedik a jelenre, nem utolsósorban a szerb és a magyar kormány aktuális koncepcióváltásával összefüggésben. Nem nézünk könnyű időszak elé. Sok évtized alatt kialakult és bejáródott intézményi struktúrák kerültek és kerülnek bizonytalan helyzetbe, felépített életpályák létalapja szűnhet meg, ami jelentős feszültségekkel jár. Nem tehetünk azonban mást, a túléléshez újra fel kell építenünk a szerbiai magyar nemzetiséget. Elsődlegesen gazdaságilag és nélkülözhetetlenül kulturálisan. Azért, mert akarjuk.
