2024. április 20., szombat

Két hónap alatt 1200 illegális határátlépő a bíróság előtt

Többségében afganisztáni és szíriai illetőségű személyekről kísérlik meg Szabadkánál a határátlépést

A szabadkai Szabálysértési Bíróság április és május folyamán mintegy 1200 illegális határátlépő ügyével foglalkozott, akik Magyarországra szerettek volna átjutni a zöld határon, nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Ljubo Simić a bíróság elnöke.

Mint mondja, a migránsokkal kapcsolatban a helyzet változatlannak tekinthető, ugyanis az elmúlt két hónapban 600-600 személy ellen folytattak eljárást. Az elfogott határátlépők struktúrája is változatlannak tekinthető, többségükben Afganisztánból és Szíriából érkeznek, kisebb számban vannak köztük irakiak is, illetve szórványos esetekben egyes afrikai országokból is.

Simić szerint a bíróságnak nem feladata a migráció okaival foglalkozni, ennek ellenére az eljárások során erre is gyakran kapnak válaszokat. Az elvándorlás egyik oka esetükben gazdasági jellegű, de mégsem ez áll az első helyen, hanem a háborús helyzet, illetve, ebből adódóan az emberek üldözése anyaországaikban. Vagyis, vallási alapon, azért mert valamilyen csoporthoz tartoznak. A bíróság elnöke szerint ez egy ismert helyzet, mindannyian tudjuk, milyen állapotok uralkodnak Szíriában, Afganisztánban vagy épp Irakban.

A menedékjogot szabályozó törvény és az európai emberi jogi konvenció szellemében a Szabálysértési Bíróságon nem folytatnak eljárást azok a migránsok ügyében, akik rendelkeznek érvényes igazolással arra vonatkozóan, hogy menedékjogért szándékoznak folyamodni Szerbiában vagy más országokban. Az említett 1200 esetből 280 volt ilyen.

Ami a kitoloncolást illeti, Simić elmondta, hogy a szabadkai bíróságon keresztül igen kevés személyt toloncolnak ki a magyarországi határrendészeti szervek.

Mint mondja, korábban napi szinten történtek kitoloncolások. Akkor a szerb rendőrség időben tájékoztatta a bíróságot a kitoloncolt személyek számáról és a szükséges eljárásról, de az utóbbi időben ezek az esetek szórványossá váltak.