2024. március 29., péntek

Útiköltség térítés a tanügyeseknek

Az önkormányzat a következő egy évben mintegy 16 millió dinárt fizet ki a tanároknak

Tegnap a szakszervezetek képviselői és Maglai Jenő polgármester aláírták azt a megállapodást, amely alapján az önkormányzat a következő időszakban kifizeti a tanügyi dolgozóknak az elmaradt útiköltségek összegét, mely összesen 16,5 millió dinárt tesz ki.

– Ez egy többéves jogi vita volt a szakszervezetekkel, kérdéses volt ugyanis, hogy az önkormányzatnak az útiköltségre vonatkozóan milyen kötelezettségei vannak a tanügyben dolgozók felé – mondta Maglai. – Az alkotmánybíróság döntése alapján és mintegy két hónapos tárgyalás után egyezséget kötöttünk a szakszervezetekkel, ami alapján a 2011 és 2014 augusztusa közötti periódusban kialakult járandóságokat kifizetjük a tanügyi dolgozóknak. Ez egy régi adósság, amely anyagi megterhelést jelent az önkormányzat számára, a költségvetés módosításával azonban ezt az összeget elkülönítjük, és eleget teszünk a megállapodásnak.

Jelena Zejak, a Függetlenség Szakszervezet vajdasági tanügyi dolgozói szabadkai szervezetének elnöke elmondta, nagyon örülnek, hogy öt év kemény harc után sikerült egyezségre jutniuk, és bebizonyítaniuk, hogy az előző megállapodás törvénytelen volt, s sok tanügyi dolgozónak csorbultak a jogai.

– Nagyon korrekt tárgyalásokon vagyunk túl, melynek keretében sikerült törvényes és igazságos megoldást találni. Az önkormányzat ez alapján, útiköltség-különbözet címén az elmúlt három évre visszamenőleg részletekben kifizeti majd azoknak tanügyi dolgozóknak a pénzt, akik az elmúlt években a havi bérlet árához képest huszonöt százalékkal alacsonyabb útiköltséget kaptak kézhez. A polgármester igazán nagylelkű volt, hiszen nemcsak a Függetlenség Szakszervezet, hanem az Önálló Szakszervezet tanügyi dolgozóinak is kifizeti a különbséget.