2024. április 20., szombat

Mintegy 5000 pisztolyt legalizáltak

A belügyi szervek akciója csütörtökig tart

A családon belüli erőszak jelentősen magasabb arányban végződik halálos kimenetellel, mint a bűnözők egymás közötti leszámolása, az elkövetők pedig sok esetben hozzátartozók – állapítható meg a SEESAC és a Közpolitikai Kutatással Foglalkozó Központ azon felméréséből, amelynek középpontjában a fegyverhasználat állt. Szerbia területén az elmúlt húsz évben a hatodik legalizációs folyamatra került sor. Ez a húsz év alatt több mint 100 ezer fegyvert vontak ki a forgalomból a belügyi szervek, az elmúlt három hónapban mintegy 5000 pisztolyt legalizáltak.

Iva Savić, a SEESAC (South Eastern and Eastern Europe Clearinghouse) munkatársa elmondta, mivel a Balkán-félszigeten, így Szerbiában is fegyverbirtoklási kultúrát ápolnak, szervezetük egy olyan platformot állított fel az interneten, amely során elsősorban a polgárok fegyverhez való viszonyát szerették volna megtudni, továbbá a napilapok azon jelentéseit vizsgálták meg, amelyek olyan esetekről számoltak be, ahol fegyverrel való visszaélés történt. 2012 augusztusától 2015 februárjáig mintegy 470 esetet jegyeztek fel, 400-at a médiumokból. Ezeket az adatokat a Közpolitikai Kutatással Foglalkozó Központ elemezte. Svetlana Đurđević Lukić, a központ munkatársa elmondta, bár a begyűjtött adatok hiányosak és nem hivatalosak, mégis fontos következtetéseket lehet levonni belőlük. Rámutatott, a nyilvánosságra került esetekben használt fegyverek legtöbb esetben – mintegy 80 százalékban – a törvény szerint legalizálhatók, hiszen pisztolyról, revolverről vagy vadászpuskáról van szó. Az elkövetők legtöbbször férfiak, az áldozatok pedig legtöbbször nők. A médiumok gyakrabban számolnak be a bűnözők közötti leszámolásokról, a legtöbb esetben azonban, amikor a fegyverhasználat életeket követel, családon belüli erőszakról van szó. Az esetek 72 százalékában az áldozat ismeri az elkövetőt. A bűnözők leszámolásakor az esetek kétharmada csupán sérüléssel jár. A családon belüli erőszaknál, amikor előkerül a fegyver, a leszámolás 52 százalékban halálos kimenetelű. A pénz és a féltékenység a leggyakoribb kiváltó ok. Az esetek elemzése során, a tragédia helyszínét figyelembe véve, a nők otthon, a férfiak közterületen estek áldozatul a legnagyobb arányban. Kiderül, hogy nincs biztonságos közterület, hiszen gyilkosság vagy lövöldözés óvodaudvarban, templomban, irodában, az utcán is történt már, s a fegyverhasználat nem gyakoribb nagyvárosban, mint a kisebb településeken. Svetlana Đurđević Lukić elmondta azt is, hogy az emberek nagy arányban indokoltnak tartják a fegyver birtoklását, saját és családjuk biztonsága érdekében, nem támogatják azonban a fegyver viselését.

Miljko Simović, a belügyminisztérium munkatársa rámutatott, 1992 óta már hatodik alkalommal szervezik meg a fegyverek legalizációját. Ezen akciók során több mint százezer fegyvert gyűjtöttek be és semmisítettek meg. Az elmúlt években végzett felmérések arra adtak indokot, hogy egy új, a fegyverekről és töltényekről szóló törvényt fogalmazzanak meg, amely bár az idén hatályba lépett, ám alkalmazását majd csak 2016-tól kezdik el, mivel számos törvénykiegészítésre is szükség van. Csütörtökön zárul a legutóbbi legalizációs folyamat, de már így is megközelítőleg 4900 pisztolyt és revolvert sikerült legalizálni, illetve több mint 700 robbanószerkezetet, főként kézigránátot, valamint 110 ezer töltényt gyűjtöttek be. Az új törvény számos új intézményt fogalmaz meg, ilyen például a fegyverviselési engedély, amelyre eddig nem volt lehetőség, továbbá meg kell indokolni a fegyver beszerzését és tartását, valamint orvosi engedélyt is kell hozzá szerezni. A választott orvos köteles jelenteni a belügyi szerveknek, amennyiben az engedéllyel rendelkező páciens lelki állapotában, illetve neurológiai egészsége terén változás történik. Simović elmondta, csökken a fegyvertulajdonosok száma. Néhány évvel ezelőtt egymillió-százharmincezer fegyvertulajdonost tartottak nyilván, ma azonban egymillió-tizenháromezer bejegyzett tulajdonosról tudnak. Elmondta azt is, hogy azt nem tudni, mennyi illegális fegyver van még az ország területén, a nemzetközi becsléseket figyelembe véve, ha megközelítőleg egymillió fegyvert tartanak nyilván, akkor további 200 ezer fegyver lehet még az ország területén, amiről nem tudnak.