2024. március 28., csütörtök

Heteken belül ebolamentes lesz Sierra Leone is

Hetek kérdése, és Sierra Leone is ebolamentes lesz, de még idő kell ahhoz, hogy Guineából is eltűnjön végleg a halálos kór - közölte kedden David Nabarro, az ENSZ ebolaügyi megbízottja.

Nabarro az AP hírügynökségnek adott interjúban hangsúlyozta, hogy a nyugat-afrikai ebolajárványnak korántsincs még vége, jóllehet Libériát már három héttel ezelőtt ebolamentessé nyilvánították, miután másfél hónapon át nem észleltek új megbetegedést.

- Sierra Leonéban és Guineáben előfordulnak megbetegedések, habár nem nagy számban, de elegendő mennyiségben ahhoz, hogy nagyon nyugtalanító legyen - fogalmazott Nabarro. Az ENSZ-megbízott szerint Guineában különösen aggasztó a helyzet, mert meglepetésszerűen bukkannak elő olyan betegek, akik az orvosok által nem egészen tisztázott fertőzési láncokon keresztül kapják meg a betegséget.

 Olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. Nagyon nehéz megtalálni a betegeket, és kezelésnek alávetni őket, még mielőtt másokat megfertőznének - mondta Nabarro. Az is gondot jelent, hogy egyes guineai közösségek nem működnek együtt a járványügyi szakemberekkel, mert szerintük a betegekkel és a halottakkal való bánásmódjukkal beavatkoznak a szokásaikba. A betegség az elhunyt holttestének megérintésével is fertőz, Guineában viszont a tetemek érintése része a tradicionális temetkezési rituáléknak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2014 márciusa óta 27 049 embert fertőzött meg az ebolavírus, és 11 149 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset az említett három nyugat-afrikai országban, Libériában, Guineában és Sierra Leonéban történt. Május 24-e óta 12 új megbetegedés történt: kilenc Guineában és három Sierra Leonéban. Előző héten 35-öt regisztráltak.