2024. március 29., péntek

Még nem született ítélet a Tijana Jurić-ügyben

Ma került sor a tavaly nyáron meggyilkolt Tijana Jurić ügyének újabb tárgyalására a szabadkai Felső Bíróságon, de a negyedik tárgyalási napon sem született ítélet. Dragan Đurić, a 15 éves Tijana meggyilkolásával és nemi erőszak kísérletével vádolt surčini hentes ismételten beismerte bűnösségét, és részletes tanúvallomást tett, melyben beszámolt arról, hogyan követte el a gyilkosságot.

A múlt heti tárgyalást Viktor Gostiljac, a vádlott védőügyvédjének kérésére elnapolták, hogy újabb szakvélemény készüljön arról, vajon Dragan Đurić (34) a gyilkosság elkövetése idején mennyire állt alkoholos befolyásoltság alatt. A tegnapi tárgyaláson elhangzott, hogy bár a vádlott a bűncselekmény idején részeg volt, és kevésbé beszámítható, tudatában volt azonban a tettének. Az utólagos elemzéseket Đurić nyilatkozatára alapozva végezték el, mely szerint a végzetes estén megivott egy liter vinjakot, mintegy két liter sört és egyéb alkoholos italokat is. A szakértők megállapították, hogy ha ennyi alkoholt fogyasztott volna, véralkoholszintje meghaladta volna a 4 ezreléket, s ilyen állapotban nem tudta volna elkövetni tettét, vagyis autóba ülni, gödröt ásni, eltüntetni a bizonyítékokat és hazamenni, mint ahogy nem is emlékezett volna az esetre ilyen részletesen. Dr. Milena Stanković, aki egyik tagja volt annak a szakértői csoportnak, amelyik a vádlott pszichiátriai elemzését végezte, a tárgyaláson elmondta, Dragan Đurić érzelmileg labilis személy, IQ-ja az átlagos intelligenciahányados alsó határán van, aki ittas állapotban megfontolatlan és agresszív viselkedést produkál.

Gostiljac ismételten a tárgyalás elnapolását kérte, mivel szerinte a védence beszámíthatóságáról készített szakvélemények egymásnak ellentmondanak, a bíróság azonban nem adott helyt az indítványnak, viszont lehetőséget adtak arra, hogy a következő tárgyalásra megfogalmazza kérelmét védence beszámíthatóságára vonatkozó újabb szakértői vélemény elvégzésére, és tanúként beidézzen egy pszichológust.

Igor Jurić, a meggyilkolt lány édesapja örömét fejezte ki, hogy a bíróság nem adott helyt Gostiljac indítványának, és nem történt meg a tárgyalás újabb elnapolása.

A védőbeszédek megtartása várhatóan pénteken lesz, Dragan Đurić ügyvédje azonban nem áll készen a védőbeszédének megtartására, és ítélet a későbbi időpontban várható. Tijana édesapja arra számít, hogy lánya gyilkosára a maximális börtönbüntetést róják ki, azaz 39 év 11 hónapra ítélik.