„A legjobb szövetségesünk a saját öklünk” – Jókai Mór gondolatát Énekes István is magáénak érezhette, hiszen az 1911. február 20-án Budapesten született sportoló ökölvívásban 1932-ben a magyar ökölvívás második olimpiai aranyérmét szerezte, amely az újkori olimpiák történetében a magyar csapat huszonnegyedik első helye volt.
Egy olimpiai aranyérem, három Európa-bajnoki első hely, négy magyar bajnoki cím – mindez öt év alatt. Ez volt a mérlege Énekes Istvánnak, becenevén Csicsának, aki 1929 és 1934 között légsúlyban háromszor (1929, 1930, 1932), harmatsúlyban (csapatban) pedig 1934-ben lett magyar országos bajnok. 1930-ban és 1932-ben légsúlyban, 1934-ben pedig harmatsúlyban volt Európa-bajnok.
Énekes esetében az ökölvívás előszobája két részből állt: az egyik az utcai bunyózások voltak, a másik pedig a Városligetben levő Nemzeti Sport Stadion nevű létesítmény volt, amelyet a különc Salm gróf és néhány bokszmecénás tartott fenn. Ide jártak azok a környékbeli „szegénylegények”, akik közül a bátrabbak ötven koronát kaptak, ha kiálltak bunyózni a félprofi artisták ellen. Így kezdték az Énekes fivérek is. Igen, fivérek, ugyanis István öccse, Vilmos is ökölvívó lett, aki 1937-ben Milánóban nyerte meg a kontinensbajnokságot. Öt Énekes testvér volt: az említett Istvánnak és Vilmosnak volt még egy fiútestvére, Zoltán, valamint két lány, Ilona és Rózsi.
István 1927-től 1940-ig volt tagja a Budapesti Vasutas SC ökölvívó-szakosztályának. 18 évesen már magyar bajnok volt, majd egy évre rá Eb-t is nyert.
A nagy versenyekre Adler Zsigmond készítette fel. Az angyalföldi csapat, a BTK edzője így emlékezett Énekes Istvánra: „Rögtön láttam, van benne fantázia. Nem volt nehéz munkám vele, neki minden egyes adottsága megvolt az ökölvíváshoz. Gyors volt, sorozása olyan, mint a géppisztolyropogás, és támadását igen hatásosan fejezte be. Belharcban, külharcban egyaránt otthon volt. Szívós, kemény és határozott, különlegesen tehetséges.”
Az 1932-es olimpián, amelynek Los Angeles adott otthont, Magyarországot három ökölvívó képviselte. Az ökölvívó-delegációt Kankovszky Artúr vezette, aki – jelentős nemzetközi tapasztalatok birtokában – megneszelte, hogy a Hollywood AC nagyszabású sportbemutatót rendez az olimpia előtt, és beverekedte a két legjobb magyart – Énekest és Kubinyit – a programba. A két angyalföldi fiú olyan parádés öklözést mutatott be, hogy a sportágért rajongó amerikai közönség végigtapsolta a meneteiket. Az olimpián azonban Kubinyinak már elmaradt a taps, mivel Frigyes külső füljáratában kelés keletkezett, s a ring helyett a műtőasztalra került. A középsúlyú Szigeti Lajos is gyorsan búcsúzni kényszerült, s ekkor már igen nagy bajban volt a magyar ökölvívó-delegáció, hiszen úgy tűnt, az ökölvívók nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A tengerentúli utazásra, a szállásra és egyéb költségekre összegyűjtött pénzek az ő esetükben nem térülnek meg, nem hoznak majd dicsőséget Magyarországnak. Volt azonban kis szerencse is a balszerencsétlenségben: Szigeti pontozásos veresége után vállalta, hogy ő lesz Énekes szorítósegédje. A másik, bizakodásra okot adó történés pedig az volt, hogy mivel az úszók kiestek, a vízilabdázók pedig már korábban megszerezték az elsőséghez szükséges pontokat, a vízi tábor mindenese, Kiss Ernő masszőr szabaddá vált, így kezelésbe, egészen pontosan kezei közé vehette Énekest.
A magyar ökölvívó első ellenfele a francia Gaston Fayaud volt, aki a szakértők szerint esélyesebb volt Énekesnél. A Pitikiss becenevű masszőr azonban teledumálta Csicsa fejét, hogy nincs arra semmilyen esély, hogy ő ezt a mérkőzést elveszítse. Aztán az is kiderült, hogy Fayaud nemrég veszített egy csehszlovák ökölvívó ellen, akit a közelmúltban Énekes és Kubinyi is legyőzött. Énekes remekül bokszolt, esélye sem volt a franciának, s a magyar fiú óriási pontfölénnyel győzött. A francia után Rodriguez következett, akit az olasz–magyar találkozón már legyőzött. Los Angelesben sem történt ez másként, s ez a siker már Európa-bajnoki aranyérmet ért Énekesnek, mivel Rodriguez volt az utolsó európai ellenfele, és a magyar ökölvívó másodszor is a kontinens legjobbja lett (akkor az olimpiai versenyek Európa-bajnokságnak is számítottak). Az elődöntő előrehozott döntő volt: tudták ezt a magyarok, de így vélekedtek az amerikaiak is, akik nagyon bíztak abban, hogy Louis Salica megállítja Énekest. Salicáról elég csak annyit elmondani, hogy az amerikai válogatón 24 ellenfelét győzte le, hogy ő képviselje az országot az olimpián. A közönség természetesen Salica mellé állt, Énekes minden ütése után azt üvöltötték, hogy szabálytalan, így próbálták befolyásolni a német, olasz, finn bírói hármast. Az első menetet Énekesé volt, a másodikban azonban Salica észrevette, hogy a magyar sportoló sokszor szabadon hagyja a fejét. Nemcsak hogy észrevette, hanem ki is használta, s egy jól irányzott és erős ütéssel padlóra küldte Énekest. Habár csak két másodpercig volt lent, Énekes a menetet elveszítette. Ekkor nem sokan fogadtak volna a magyar döntőbe jutására, ugyanis a mérkőzések végére Énekes teljesítménye legtöbbször visszaesett. Szerencsére most nem ez történt, Szigeti és Pitikiss tanácsai meghozták az eredményt, mivel a friss Európa-bajnok olyan rohamot indított, hogy a magát már biztos győztesnek gondoló Salica is elbizonytalanodott, és ebbéli tevékenységének a folytatásához Énekes még jó pár komoly pofonnal hozzájárult. A finn bíró Salicát hozta ki győztesnek, a német és az olasz azonban más véleményen volt: szerintük nem fért kétség Énekes győzelméhez. A finálé már levezetés volt az elődöntőhöz képest: a mexikói Cabanas bokszolt, csak éppen erő nem volt az ütéseiben. Lehet, látta a Salica–Énekes mérkőzést, s tudta, neki a magyar fiú ellen esélye sincs. Jól gondolta, Énekes magabiztosan nyert. A döntő után a mexikói azt nyilatkozta: „Gyorsaságával nyert ellenem, lomha voltam hihetetlen fürgesége mellett.”
Két évvel később harmatsúlyban indult az Európa-bajnokságon, és harmadik Eb-aranyérmét gyűjtötte be. Az 1936-os berlini olimpiára nem sikerült kvalifikálnia magát, nem volt tagja a magyar csapatnak. Magánéleti problémái kihatással voltak a teljesítményére, így elmaradtak a sikerek is. Felesége megcsalta, ami után Énekes István idegösszeomlást kapott, és kórházba került. Nem volt még 29 éves sem, amikor 1940. január 2-án kiugrott az ablakon, önként vetve véget életének. Az ellenfelektől a szorítóban kapott pofonokat hősiesen tűrte, az élettől kapottakat azonban nem tudta feldolgozni.
