2024. március 28., csütörtök

Az orosz légierő irányváltásra kényszerített egy amerikai hadihajót

Az orosz légierő irányváltoztatásra kényszerített egy „agresszívan viselkedő” amerikai rombolót a Fekete-tengeren – jelentette vasárnap hajnalban a RIA Novosztyi orosz hírügynökség egy meg nem nevezett krími katonai forrásra hivatkozva. A washingtoni védelmi minisztérium tagadta, hogy bármelyik amerikai hadihajó szokatlan manővert hajtott volna végre.

Az orosz forrás szerint a rakétákkal felszerelt, Ross nevű amerikai romboló az orosz területi vizek felé haladt. „A hajó legénysége provokatívan és agresszívan viselkedett, ami aggodalmat váltott ki a Fekete-tengeri Flotta megfigyelőállomásainak és hajóinak illetékeseiből” – olvasható az orosz beszámolóban. Így azután Szu–24-es harci gépet küldtek a körzetbe, amely „demonstrálta az amerikai legénységnek, hogy kész kíméletlenül megakadályozni a határsértést és megvédeni az ország érdekeit” – jelentette ki az orosz forrás.

Eileen Lainez Pentagon-szóvivő erre reagálva kijelentette: „A rutinjellegű manővereket végző Ross végig bőven a nemzetközi vizek határán belül maradt. Az amerikai haditengerészet a nemzetközi jogot tiszteletben tartva rendszeresen jelen van a Fekete-tengeren, és a Ross oda vezénylését előre bejelentettük”.

Az ukrajnai válság kirobbanása, a Krím Oroszország általi bekebelezése óta folyamatosan feszült a helyzet az orosz és a nyugati haderők között, gyakran vannak hasonló incidensek Európában. Május elején Nagy-Britannia és Svédország riasztotta harci gépeit, mert területét megközelítették orosz bombázók. Áprilisban pedig az Egyesült Államok panaszkodott arra, hogy egy orosz harci gép veszélyes módon megközelített egy amerikai felderítőgépet a nemzetközi légtérben, a Balti-tenger felett.