2024. április 18., csütörtök

Ötnapos hadgyakorlat kezdődik Izraelben

Ötnapos országos katonai és polgári védelmi hadgyakorlat kezdődik vasárnap Izraelben - értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Egy esetleges három irányból, a Gázai övezetből, Libanonból és Szíriából egyszerre induló, Izrael elleni rakétatámadást szimulálnak a gyakorlat során, s ebben a katonai parancsnokság, a kormányzati szervek, a helyhatóságok és a mentőalakulatok közötti egyeztetést gyakorolják.

A  „Fordulópont 15” nevű védelmi gyakorlat idején kedden kétszer megszólalnak a légvédelmi szirénák, egy olyan, izraeli településeket célzó, nagy horderejű, összehangolt rakéta- és kibernetikai háborúra figyelmeztetnek, amely a feltételezés szerint károkat okozna az ország infrastruktúrájában, és megbénítaná az elektromos és telefonhálózat működését is.

A helyi médiában már napok óta arra kérik hirdetésekben a lakosságot, hogy kedden a szirénák hangját hallva keressenek óvóhelyet maguknak.
A Gázai övezet környékén azonban ez a szirénás légvédelmi figyelmeztetés elmarad, mert ott a tavaly nyári háború után még erősen hatnak a félelmek, és ezért az ott élők ennek mellőzését kérték.

A tesztek során kipróbálják a sebesültek nagy tömegben történő mentését, sátorvárosok felállítását menekültek fogadására, és a civileket a veszélyekről értesítő telefonos üzenetek küldését.

A légierő és a haditengerészet is gyakorlatozik ezen a héten, egyebek között felkészülnek a tel-avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtér esetleges lezárásakor életbe lépő intézkedésekre.

A „Fordulópont” nevű hátországi védelmi gyakorlatot 2007 óta rendezik meg Izraelben a 2006-os második libanoni háborúból tanulva. Abban a háborúban ugyanis a lakosság nem volt felkészülve arra, hogy a Hezbollah Libanonból rakétákkal támadja majd a településeket.
Jelenleg nem fenyegeti közvetlen veszély Izraelt, de a katonai vezetők figyelmeztetnek, hogy Libanonban a Hezbollah, a Gázai övezetben pedig a Hamász rakéták ezreivel készül a következő fegyveres konfliktusra, s ezek a lövedékek elérhetik Tel-Avivot is.