2024. március 29., péntek

Festőművészek, akik megörökítik jelenünket

A szabadkai Vöröskereszt szervezésében és épületében harmadszor került sor a Szabadkai kikelet elnevezésű nemzetközi művésztelepre, amelynek fő szervezője Kerekes Sándor. A művésztelep résztvevői évente egyszer találkoznak, rendszerint május utolsó hetében, akárcsak ezúttal is. A Szabadkai kikelet idén május 25-én kezdődött és június elsejéig tart. Térségünkön kívül Csehországból, Magyarországról és Romániából érkeztek vendégek, a megközelítőleg 25 résztvevőből 10 külföldi. A művésztelep munkájáról Kerekes Sándort kérdeztük:

A művésztelepen létrejött művekből június 10-e körül lesz egy tárlat, a városháza torony alatti galériájának bővített részében (Fotó: Molnár Edvárd)

A művésztelepen létrejött művekből június 10-e körül lesz egy tárlat, a városháza torony alatti galériájának bővített részében (Fotó: Molnár Edvárd)

– A képzőművészek télen főleg meleg műtermekben és önállóan dolgoznak. Tavasszal ébred a természet, ez számunkra az idény nyitása is. Nagyszerű, hogy találkozhatnak a képzőművészek, mivel a művésztelepek bezárásával erre egyre kevesebb lehetőség mutatkozik. A Szabadkai kikeleten készült alkotások tematikája nincs meghatározva, megörökítjük hogyan látjuk a mát, a Délvidék, a Kárpát-medence jelenét. Idén azonban visszatekintve a Nemzetközi Vöröskereszt 150. jubileumára, kivételesen ennek tiszteletére is készítettünk jelképszerű alkotásokat – mondta Kerekes Sándor.

A művésztelepen létrejött művekből június 10-e körül lesz egy tárlat, a városháza torony alatti galériájának bővített részében.

A csoportban részt vesz egyebek között: Gyurkovics Hunor, Boros György, Molnár Imre, Torok Melinda, Török István, Pesti Emma, Molnár-Csikós Virág, Ricz Géza, Szajkó István és még sokan mások.