Az egyik legnagyobb horderejű és legszövevényesebb spanyol korrupciós botrány végére készül pontot tenni a bíróság. A Gürtel-, vagy Bárcenas-ügyként elhíresült afférba belekeveredett a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) több vezető politikusa, köztük Mariano Rajoy kormányfő is.
A héten kezdődött tárgyalásra mindössze hat vádlottat idéztek be, de csak egy volt politikus akad közöttük, Cristóbal Páez, a PP egykori ügyvezető igazgatója. A vádlottak padjára ült Luis Bárcenas korábbi pártpénztárnok is, akiről a 2013-ban kipattant ügy a nevét kapta. Sikkasztással, pénzmosással és adócsalással vádolják. Az ügyészség szerint fénykorában – egy korrupciós hálózat vezetőjeként – csaknem 48 millió eurót titkos svájci bankszámlákon rejtegetett; a törvénytelenül kapott pénz adományozóktól származott.
Bárcenast két éve tartóztatták le, de az idén januárban kiengedték, szabadlábon védekezhet. Már letartóztatásakor „ínycsiklandó” adatok jelentek meg a médiában. Ezekből kiderült, hogy a PP-ben titkos, úgynevezett B kassza működött, amelybe a befizetések jó része – zsíros állami megrendelések reményében – (pártközeli) magáncégektől érkezett. A pénzből Bárcenas és munkatársa, a szintén vádolt Álvaro Lapuerta, 1990 és 2008 között választási kampányokat, ingatlanfelújításokat és jutalmakat fizetett ki. Nem kizárt, hogy a feketén szerzett pénzből a kormánypárt működésére is jutott. Bizonyosra vehető, hogy a támogatottak között néppárti parlamenti képviselők, köztisztviselők és magas rangú állami tisztségviselők is voltak. Alkalmanként 5000–15 000 euró „bérkiegészítést” kaptak.
Bárcenas titkos könyvelése szerint Mariano Rajoynak évekig 25 200 euró ütötte a markát. Az összegekhez azonban a néppárti José María Aznar által 1996 és 2004 között vezetett kormány minisztereként jutott. Rajoy korábban tagadta ezt, de a botrány kipattanása után a parlamentben (már kormányfőként) közvetett módon mégis beismerte. Igaz, azt is hozzátette, jövedelme után annak rendje-módja szerint adózott.
Az affért azonban már 2013-ban egy lejárató kampány részeként igyekezett beállítani, a visszaéléseket pedig Bárcenasra hárította, akinek azóta a nevét sem hajlandó kiejteni. Rajoy azzal védekezett, hogy hiba volt Bárcenasban bízni, mert a botrány rengeteget ártott az országnak. Sokan nem hittek neki, s tüntetéseken követelték lemondását.
A PP közben azzal védekezik, hogy a pénztárnok a saját szakállára dolgozott, amiről a vezetés nem tudhatott. A spanyolok java része persze nem hisz ezekben a „mesékben”, hovatovább meggyőződésük; a politikai elit nyakig mocskos.
