2024. március 28., csütörtök
ZENTA

Várják a diákokat a középiskolák

Reményeink szerint a Zentai Gimnáziumban az elkövetkező tanévben is öt tagozatra iratkozhatnak majd be a diákok – nyilatkozta Újházi Éva, az oktatási intézmény igazgatója az észak-bácskai község középiskolái igazgatóinak pénteki sajtótájékoztatóján. Magyar nyelven természettudományi-matematikai, társadalomtudományi nyelvi és általános szakot szándékoznak indítani, szerb nyelven pedig az általános és a társadalomtudományi szakot – tudtuk meg az igazgatótól, aki megjegyezte, hogy utoljára az 1975-ös generációnak volt lehetősége beiratkozni az iskola természettudományi-matematikai szakára, s most azért állították vissza ezt a szakot, mivel véleményük szerint a munkaerőpiac indokolja ennek az újraindítását, az ilyen végzettségűek iránt ugyanis egyre nagyobb a kereslet – jegyezte meg az igazgató, aki reményének adott hangot, hogy minden osztályban meglesz a 15 diák. Újházi Éva szerint általában a szerb nyelvű társadalomtudományi szakra szoktak kevesebben beiratkozni, a többi osztály esetében pedig 20-as létszámra számítanak. Az igazgató egyben felhívta mindazon szülők figyelmét is, akiknek a gyermeke nem került be a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium matematikai szakára, hogy próbálkozzanak a Zentai Gimnáziumban is. Itt ugyanis nem kell külön felvételit letenniük ahhoz, hogy bejussanak, hanem az általános iskolai kisérettségi is elegendő a bejutáshoz. Az első iratkozási kör július 7-én lesz.

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban két szakra iratkozhatnak be a gyermekek – nyilatkozta Kormányos Róbert igazgató. Az egyik a matematikai tagozat, s 20 diák iratkozhat be a speciális felvételi vizsga alapján, a másik pedig a képzőművészeti tagozat, ahova úgyszintén 20 tanulót vesznek fel, úgyszintén felvételi alapján – jegyezte meg az igazgató.

A Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában az idén is öt tagozatra jelentkezhetnek a fiatalok. Ezek közül magyar nyelven ügyintéző titkár, pénzforgalmi ügyintéző és hagyományos hároméves kereskedői szakra várják az iratkozásokat – ecsetelte Tóth Kornél, az iskola igazgatója. Tóth Kornél egyben elmesélte azt is, hogy az ügyintéző titkár szakot elsősorban azoknak a diákoknak tudják ajánlani, akik az általános közgazdasági képzés mellett egy komolyabb jogi előképzésre is szeretnének szert tenni, ugyanis a jog négyéves és érettségi tantárgy ezen a tagozaton, s lényegében egyfajta beugró is lehet a jogi egyetemre, mivel az idei évtől kezdve a tartományi döntés alapján ismét lehet majd magyar nyelven is felvételizni. A pénzforgalmi-ügyintéző szak pedig egy nagyon részletes és átfogó gazdasági és pénzügyi képzést ad a fiataloknak – jegyezte meg az igazgató, és rámutatott arra is, hogy függetlenül attól, hogy szakközépiskolaként működnek, számos végzőse iratkozott be a bölcsészeti, tudományi, illetve idegen nyelvi egyetemekre is. Vagyis nagyon sokrétűek az idejáró diákok továbbtanulási lehetőségei, de a felsorolt szakokon leérettségizett fiatalok közül nagyon kevesen maradtak munka nélkül. Szerb nyelven az ügyintéző titkár és a kereskedői szakot indítják el – nyilatkozta az iskola igazgatója, aki hozzátette, hogy 150 szabad hely áll a fiatalok rendelkezésére, s reményének adott hangot, hogy a beiratkozók száma meghaladja a százat.

Az Egészségügyi Szakközépiskola az előző évekhez hasonlóan három osztály elindítását kérte a 2015/2016-os tanévben, s ezt az engedélyt meg is kapták – nyilatkozta Nagy Abonyi Zoltán igazgató, s elmondta azt is, hogy szerb nyelven egy 30 fős osztályt nyitnak az egészségügyi technikusi/nővér szaknak, magyar nyelven pedig úgyszintén 30–30 személyes egészségügyi technikusi/nővér, illetve egy gyógyszerésztechnikus szakot nyitnak. Az összes tagozaton négyéves képzést biztosítanak, s a várakozásaik alapján már az első iratkozási időszakban betelnek a tagozatok.