2024. április 20., szombat

Szökőkúti dorbézolás helyett keringő

Látszott, hogy egy kicsit izgultak, hiszen az emberek körbe állták a főteret és az összes szempár rájuk szegeződött. Talán még a közönség is izgult egy kicsit, de mindenképpen kíváncsian várta, hogy a ballagók közös tánca milyen is lesz, hiszen Szabadka talán még nem is látott ilyet. A párok elfoglalták helyüket, s amikor felcsendült a dal, az előre begyakorolt koreográfia szerint keringőzni kezdtek. Egymást irányították és persze időnként emlékeztették a következő formációra, néha feszülten koncentráltak, máskor összenevettek a nagy kavalkádban, és bár a gyakorlás ellenére is voltak hibák, ütközések, késések, mégis az a néhány perc tele volt valami emelkedettséggel, s attól, hogy egyszerű utcai ruhában forogtak körbe-körbe, s csak az egyforma színű pólók alapján lehetett megkülönböztetni, ki melyik osztályhoz tartozik, valahogy még meghatóbbá tette a pillanatot, hiszen egyszerre voltak önmaguk és bújtak valami tőlük talán idegen szerepbe, melybe ez az elegáns társastánc kényszerítette őket. Mintegy kétszáz fiatal táncolt keringőt a főtéri Napórában, kecses mozdulatokkal pörögtek, forogtak, s fiatalos lendületük mellett már a felnőtt lét komolysága is ott lebegett a levegőben, s az embernek óhatatlanul eszébe jutott, hogy íme, itt egy újabb generáció, amelyik elhagyja az iskolapadot, kilép a nagybetűs életbe, s ki tudja, mennyi kihívással kell szembenézniük majd, s ki tudja, sikerrel veszik-e az akadályokat.

Aztán a ballagók egy kissé fiatalosabbra vették a figurát, a gyorsabb melódiákhoz egy modernebb koreográfia is társult, ezzel el is oszlatták a nézők megilletődöttségét, majd a pár perces műsor végén megkönnyebbülten engedték szabadon a színes léggömböket. Nagy tapsot kaptak jutalmul, amit mindenképpen megérdemeltek, nem csak az elmúlt hetek kitartó gyakorlásáért, a rendhagyó produkcióért, hanem azért is, mert elsőként merték vállalni, hogy megpróbálnak egy új, visszafogottabb és ízlésesebb módon elbúcsúzni a középiskolától. Hiszen a tegnapi táncos megmutatkozásnak az lenne a lényege, hogy ráébresszék a fiatalokat, hogy a ballagás ne a szökőkútban való megmártózást jelentse, hanem más módon ünnepeljenek, búcsúzzanak az iskolától és egymástól. A ballagók közös tánca egy jó kiindulási pont lehet ehhez, melyet biztosan minden szabadkai sokkal inkább helyesel, mint az évek óta megismétlődő szökőkúti dorbézolásokat.

Emlékszem, már az én generációmban is voltak olyanok, akik a ballagós városi körsétánk végén megmártóztak az akkor még működő Zöld szökőkútban, de az elmúlt években a fene se éri miért és hogyan, de a szökőkútban való fürdés teljesen egybeforrt a ballagással, enélkül a momentum nélkül a fiatalok már el sem tudnák képzelni, hogy elhagyják az iskolát. Amikor ugyanis eljön ez a nap, az egy osztályba járó végzősök egyforma pólót öltenek, s a rezesbanda kíséretében végigvonulnak a város központján, a sétájuk célállomása pedig évek óta a Kék szökőkút, melyet fél perc alatt meghódítanak, s onnan kiabálják szét az örömüket, csuromvizesen fényképezkednek, nevetnek, énekelnek, táncolnak.

Vannak a városban jó páran, akik bánkódva vették tudomásul, a szökőkutas fürdőzés a szabadkai ballagás védjegyévé vált, melyet a legkevésbé sem fiatalos lázadásnak, sokkal inkább huligánkodásnak élnek meg, ráadásul azt hiszem nincs olyan ember, akinek mellkasát ne szorongatná a rettegés, amíg a szökőkútban ünneplő diáksereget nézni, ugyanis csak a szerencsén múlott, hogy eddig senki sem sérült meg a csúszós kerámialapokon, s talán sokan okkal félnek attól, hogy addig nem is lépnek fel komolyan a jelenség ellen, amíg valakinek komoly baja nem esik.

A Középiskolák Igazgatóinak Aktívája és a Helyi Ifjúsági Iroda közreműködésével az idén először született kezdeményezés arra vonatkozóan, hogy megpróbálják az iskolától való búcsúzást új formába önteni, s csak remélni lehet, hogy a következő generációk is olyan lelkesen fogadják majd a főtéri keringőzést, mint azok a fiatalok, akik tegnap kiálltak az emberek elé. Látszólag ugyanis a közös táncban részt vevő diákok nagyon élvezték a szereplést, nagy lendülettel vetették bele magukat a felkészülésbe és a produkcióba is, sőt sokan közülük sokkal inkább méltónak érezték keringővel elköszönni az iskolától, mint egy szökőkúti fürdőzéssel, de sokan vélik úgy, hogy ezek után is lesznek, akik megmártóznak a szökőkútban, már csak a hecc kedvéért is, hiszen a szabadkai végzős diákok körében ez már hagyomány, s ők így ünnepelnek.