2024. március 28., csütörtök

„Kiadatásom alkotmányszegés lenne”

Vojislav Šešelj a házi őrizetbe sem akar beleegyezni

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke – akit éppen 28-án kellett volna a hágai törvényszék fellebbviteli tanácsának döntése értelmében kiadni – azt mondta, hogy Szerbia szuverenitását és az alaptörvényt sértené, ha valóban úgy döntene a hatalom, hogy vissza kell térnie Scheveningenbe. Arra is emlékeztetett, hogy tavaly egyszer már visszautasította az ideiglenes szabadlábra helyezésére vonatkozó törvényszéki javaslatot, mert házi őrizetet irányzott elő. Mint mondta, egy ilyen megoldásba ma sem egyezne bele, márpedig házi őrizetbe úgy lehet a törvények szerint helyezni valakit, ha az illető is egyezik ezzel az intézkedéssel. Újságírói kacsának nevezte a házi őrizetről szóló lehetőséget, de még egyszer aláhúzta, ha lenne is ilyen javaslat, visszautasítaná. Úgy fogalmazott, hogy a Nemzetközi Törvényszék tizenkét éven át folyamatosan megsértette a valódi és igazságos eljárásra vonatkozó emberi jogát.

Ami az SZRP belső ügyeit illeti, szombaton tartja meg a szervezet IX. hazafias kongresszusát, melyen 653 küldött és 1500 vendég vesz majd részt Šešelj szavai szerint. Ez a kongresszus az SZRP gyors felépülésének és politikai fellendülésének a kezdete lesz, értékelte.