2024. március 28., csütörtök

Eltorlaszolják a Belgrád–Bar vasútvonalat az IMR dolgozói

A privatizáció ellen tiltakoznak

Ma reggel fél kilenctől délig lezárják a Rakovica traktorgyár (IMR) dolgozói a fővárosi villamossíneket, valamint a Belgrád–Bar vasútvonal sínjeit, amely a gyár bejárata előtt húzódik – jelentette be a Szabad és Független Szakszervezetek Szövetségének (ASNS) a gyárban tevékenykedő képviselete, mivel a kormány úgy döntött, csődeljárást indít a vállalatban, annak ellenére, hogy a dolgozók kérvényezték Željko Sertić gazdasági miniszternél, hogy őket is vegyék fel azon cégek közé, amelyek továbbra is védelmet élveznek a hitelezőkkel szemben.

– Egyéves védelmet kértünk a tárcavezetőtől, ő azonban arról tájékoztatott bennünket, hogy a Rakovicára csődeljárás vár. Véleményünk szerint megalapozatlan a kormány döntése, mivel a gyár rendszeresen fizeti a béreket, valamint aktív üzleti tevékenységet folytat. Akciónkkal arra szeretnénk felhívni a kormány figyelmét, hogy a Rakovica alkalmazottai továbbra is dolgozni kívánnak – nyilatkozta még tegnap Prvoslav Brkić, az ASNS szakszervezeti vezetője.

Az útlezárásban 500 munkás vesz részt, az IMR összesen 600 embert foglalkoztat.