2024. március 28., csütörtök
KERÉNY

Rendezik a német temetőt

A temetőkápolnát a háború után meggyalázták, szétlopták (Fotó: Fekete J. József)

A temetőkápolnát a háború után meggyalázták, szétlopták (Fotó: Fekete J. József)

Pénteken emlékeznek meg a Duna menti svábok bácskai letelepítésének 250. évfordulójáról. Ebből az alkalomból Kerény (Kljajićevo) lakosai, a helyi közösség és a Gerhard Német Humanitárius Egyesület kezdeményezésére rendbe teszik a helyi, használaton kívüli német temetőt. Saša Todorović zombori polgármester meghagyására a városi illetékesek megtekintették az évtizedek óra elhanyagolt sírkertet, tájékozódtak a részletes rendezési tervéről. Ennek alapján feladatul adták a Prostor kommunális közvállalatnak, hogy tegye rendbe a temető bejáratát és a sírhelyekhez vezető gyalogutakat, hogy az ünnepségre hazaérkező leszármazottak leróhassák kegyeletüket őseik sírhantjainál.

A falut már a török időkben említik az adóösszeírások, később számos névváltozáson esett át a település, ahová 1765-ben svábok települtek be, akik a magyarokkal együtt szorgos munkával takaros falut hoztak létre, a múlt század negyvenes éveinek elején kétszáznál több iparos műhely működött a faluban. A több mint 5000 lélekszámú településen a második világháborút követően internálótábort hoztak létre, a kiürített házakban pedig szerb telepeseket helyeztek el, összesen 999 családot 5400 családtaggal. Ekkor teljesen megváltozott Kerény lakossági összetétele. Ma zömmel szerbek lakják, a legutóbbi népszámláláskor mindössze öten vallották magukat németnek, és a magyarok létszáma se éri el a három tucatot.

A falu vezetőinek dicséretes gesztusa, hogy a település alapítói leszármazottjainak baráti jobbot nyújtanak annak jegyében, hogy a mostani nemzedékek nem felejtenek ugyan, de nem is felelősek őseik tetteiért, se sorsáért.