Csaknem harminc százalékra emelkedett a biztosított termőföldek aránya az utóbbi pár napban, amióta Szerbia déli részén hatalmas jégeső verte el az ottani málnatermesztők termését. Előtte ez az arány csupán nyolc százalék volt, de a termelők továbbra sem bíznak vakon a biztosítókban.
Örökös dilemma a termelők körében, hogy vállaljanak-e pótköltséget és biztosítsák-e a terményt, vagy az „égre bízzák „ a vetéseket és ültetvényeket, és várjanak, mit hoz a holnap. Ha a gazda biztosítást köt, eleve beleszámítja a termelési költségekbe a kárt, de ha nem teszi, akkor pedig nincs mire támaszkodnia.
A minapi jégverés újfent kihívás elé állította a gazdákat, történetesen a szerbiai málnatermelőket, akik a baj után kezdtek másként gondolkodni. A megkérdezett málnatermelő szervezetek szóvivői úgy nyilatkoztak: megkötik ültetvényeikre a biztosítást, de továbbra is úgy vélik, hogy az állam szintén felelős a történtekért. A termelők képviselete szerint a jégvédelmi háló fejlesztésével némileg kivédhető lett volna a pusztítás.
Szerbiában még mindig igen alacsony a biztosított földterületek aránya. Leonid Babić, a Generali Biztosító Vajdasági Regionális Központjának igazgatója nem érti, a gazdák miért nem teszik meg ezt a lépést, amikor az olcsó, mégis anyagi védelmet nyújthat a viszontagságos időjárási viszonyok okozta károkkal szemben, amelyek az utóbbi időben jellemzőek Szerbiában. Azt is megjegyezte, hogy a gazdák nem várhatják el az államtól, hogy az minden természeti csapás után magára vállalja a keletkezett károk megtérítését, hiszen a gazdák földje magántulajdon, nem pedig köztulajdon.
Dragan Filipović, a Generali Serbia vezérigazgatója pedig megengedhetetlennek és felelőtlenségnek nevezte azt, hogy a művelhető földek túlnyomó részére semmiféle biztosítást nem kötöttek. Filipović elmondta, hogy külföldön bevett szokás a kockázatvállalás, Szerbiában pedig ódzkodnak tőle a gazdák, annak ellenére, hogy sokkal kisebb költséggel jár, mint a vegyszer- vagy az üzemanyag-beszerzés.
A gazdák bizalmatlanok...
Egy megkérdezett zentagunarasi kistermelőnek árnyalt véleménye van a földbiztosításokról, úgy gondolja viszont: a nagygazdáknak mindenféleképp megéri, ha a biztosító is lelkiismeretesen végzi a munkáját.
– Az eddigi tapasztalatok körülöttem eléggé vegyesek. A faluban biztosítást kötött termelők egy része elégedett a kockázatvállaló cégek munkájával, tehát a jégverés vagy más, időjárás okozta károkat tisztességesen felmérte és megtérítette a biztosító, de olyan esetekről is halottam már, hogy fércmunkát végeztek, még helyszínelni is alig akartak, fizetni meg még kevésbé volt kedvük. Hallottam már visszaélésekről is, olyasmiről, hogy egyesek azt várták, mikor veri el a biztosított földet a jég... Ennek ellenére nem tartom butaságnak a dolgot, hiszen az ember a kocsijára is köt biztosítást, akkor a földjeire miért ne? Mégis úgy gondolom, hogy leginkább a nagybani termelőknek éri meg a kockázatvállalás, hiszen nagyobb tőkével dolgoznak. A kisgazdáknak nem annyira kifizetődő, mert ha nem becsületes a biztosító, akkor még az a kis haszon is elúszhat, amit eredetileg lefölözhetett volna a termelő. Véleményem szerint a jégvédelem megerősítésével talán mérsékelni lehetne a problémát. Már arról is beszélgettünk a falubéli gazdákkal, hogy közös erővel kéne segíteni az állomásokat rakéták beszerzésével, az ott dolgozók fizetésének pótlásával. Elvégre mindannyiunk érdeke, hogy eltereljék a problémát okozó felhőket, mert nemcsak a termésben tesznek kárt, hanem az autókban, házakban vagy akár az emberekben is – fejtette ki véleményét a gazda.
Ahogy látszik, a termelők kötik az ebet a karóhoz, és inkább a jégvédelem kínos kérdését feszegetik, annak ellenére is, hogy az állam már szubvencionálná a kockázatvállalás költségeinek egy részét. A szakértők is a gazdák pártját fogják. Véleményük szerint ha tisztességes körülményeket teremtene az illetékes tárca a jégvédelmi állomásokon, megvenné a szükséges rakétákat és a felszerelést, valamint ha nem éhbéren tartaná az ott dolgozókat, akkor feleannyiba kerülne a pusztítás megelőzése, mint a károk szanálása.
A folyamatos mezőgazdasági csatározásokban megfáradt gazdák „fránya” bizalmatlansága is érthető, akármilyen érvekkel huzakodik is elő az államvezetés és a biztosítók. Elvégre Szerbiában vagyunk, ahol – csak az utóbbi pár évet figyelembe véve is – lehetett akármilyen jó a termés, a termelők jobbára áron alul adták el portékájukat, folyamatosan harcolniuk kellett az állammal és a felvásárlókkal, hogy költségvetésük legalább a pozitív nullán legyen. Lehet, sokan úgy vannak vele, hogy pont elég púp van már így is a hátukon, még egy nem kell, legyen az akármilyen jó szándékú is.
