2024. március 29., péntek

Címeres országzászlót kapott Völgypart

Pünkösdi szentmise, zászlószentelés és művelődési műsor a szélmalomnál
A felújítás és berendezés alatt álló szélmalomnál alkalmi művelődési műsorral kedveskedtek a helybelieknek és a magyarországi vendégeknek

A felújítás és berendezés alatt álló szélmalomnál alkalmi művelődési műsorral kedveskedtek a helybelieknek és a magyarországi vendégeknek

Pünkösd vasárnapján megtelt hívőkkel a völgyparti templom, az ünnepi szentmisét követően Kormányos Zoltán, Törökfalu és Völgypart plébánosa megszentelte a budapesti bejegyzésű Nemzeti Társaskör kulturális szervezet által – Abonyi Mátyás nyugalmazott honvéd ezredes anyagi támogatásával – a falu magyarságának adományozott címeres országzászlót. A zászlón a „Völgypart katolikus hívő közösségének a magyar megmaradásért” felirat olvasható. A Nemzeti Társaskör eddig már több mint kilencven címeres magyar lobogót adományozott a Kárpát-medence magyar közösségeinek, iskoláknak, egyetemeknek, templomoknak, amivel a magyar nemzet egységét, együvé tartozását szeretnék erősíteni.

Vitéz lovag Erdős László ny. honvéd ezredes, a Nemzeti Társaskör elnöke ünnepi beszédében abbéli reményének adott hangot, hogy a közel százéves tetszhalálából felébred végre a magyar nemzet.

– Vállalnunk kell történelmünket, de meg is kell tenni mindent ősi történelmünk tisztaságának hirdetéséért, azért, hogy az iskolákban a magyarság történelmét ne elferdítve tanítsák. Az eltelt 95 évben el akarták venni tőlünk történelmünket, a hitünket és a reményünket. Fontos feladatunk, hogy vigyázzunk azokra. Sajnos nagy tragédia, hogy a határon túli magyarokat gyakran még ma is megalázzák anyanyelvük használatáért, másodrendű polgárként élnek szülőföldjükön – mondta.

A templomban ülő fiatalokhoz fordulva felhívta a figyelmüket arra, hogy a Kárpát-medence azoké lesz, akik azt be tudják lakni, ezért a szülőföldön való megmaradásnak a fontosságára figyelmeztetett.

Erdős László és Abonyi Mátyás nyugalmazott honvéd ezredesek felhúzzák a völgyparti templomban az országzászlót

Erdős László és Abonyi Mátyás nyugalmazott honvéd ezredesek felhúzzák a völgyparti templomban az országzászlót

Molnár János, Törökfalu–Völgypart helyi közösség titkára elmondta, hogy a törökbecsei Link Lajos (Aracs-turizmus.info) kezdeményezésére került sor az országzászló átadására. Az ünnepséghez a helyi közösség a magyarországi vendégek fogadásával és alkalmi művelődési műsorral járult hozzá.

A műsorban fellépett a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület tamburazenekara, a törökfalui Százszorszép Művelődési Egyesület Búzavirág és a Törökszegfű énekcsoportja.

– A vendégek megtekintették a völgyparti szélmalmot, amelyben bemutatjuk a hagyományos földművelés és paraszti élet egykori használati tárgyait. A háromszintes szélmalmot a faluturizmus fejlesztése érdekében fokozatosan tájházzá szeretnénk átalakítani, illetve berendezni – mondta a helyi közösség titkára.