Márciusban indult Szabadkán egy félévesre tervezett hangversenyciklus abból az alkalomból, hogy ötszáz évvel ezelőtt született avilai Szent Teréz, a város legnagyobb templomának névadója, és hogy 330 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot minden idők egyik legjelentősebb zeneszerzője, Johann Sebastian Bach. A koncertek közül kettő már megvalósult: március 20-án a budapesti Pálúr János és tanítványai adtak egy nagy sikerű orgonahangversenyt, április 26-án pedig Bach János-passiójának kitűnő előadásában gyönyörködhettek a komolyzene kedvelői. A csütörtökön, május 21-én este megtartott hangverseny helyszíne természetesen ezúttal is a Szent Teréz-katedrális volt, s a műsorról nem hiányozhattak a halhatatlan német komponista művei.
Ezúttal a kamarazene kedvelőinek kedveztek a szervezők: ritkán hallható művek szerepeltek a nem mindennapi összeállítású hangszeregyüttes műsorán. Az est első részében ugyanis a nem régen alakult 12 Strings (magyarul: 12 húr) nevű gordonkatrió lépett fel, amelynek tagjai: Szabó Tokodi Krisztina, Milica Svirac és Christoph Michael Wilhelm Jahn. Európa különböző városaiból érkeztek, más-más helyen folytatták zenei tanulmányaikat, s mégis úgy játszottak, mintha ugyanannál a tanárnál tanultak volna csellózni. Jelenleg Újvidéken dolgoznak mindannyian, ott is alakították meg ezt a szokatlan együttest, és alig néhány hónap alatt sikerült összecsiszolódniuk. Egyikük sem igyekszik játékával kiválni a többiek közül, hanem mindannyian arra törekszenek, hogy a trio hangzása minél egységesebb legyen: szinte egyetlen tizenkét húros hangszerré válik a cselló a három művész kezében. Együtt lélegeznek, kristálytisztán intonálnak, vibrátójukat a minimálisra csökkentve a legapróbb részletre is odafigyelnek, még a trillákat is igyekeznek hajszálpontosan és egyformán megszólaltatni.
Három barokk kori szerzemény hangzott el tolmácsolásukban: Bachtól egy eredetileg viola da gambára írt szonáta, Händeltől – aki mellesleg egy évben született Bachhal, tehát ugyancsak 330 évvel ezelőtt – egy Grave és fúga című kéttételes mű, valamint Vivaldinak a La Folia témájára komponált variációsorozata. Az utóbbi egy rendkívül mutatós – és technikailag igen igényes – szonáta, ennek is volt a legnagyobb a közönségsikere.
Az est másik, jobban mondva negyedik szólistája Kuktin Adrienn volt, akiről Paskó atya, a műsorvezető elárulta, hogy az újvidéki zeneművészeti főiskola abszolvense, ahol zongorát Kinka Rita, orgonát pedig Borbély Zoltán osztályában tanul, és hogy egyike volt a szabadkai zeneiskolában néhány évvel ezelőtt megnyílt egyházzenei tanszak első tanulóinak. Ezúttal mint orgonista mutatkozott be. Bach e-moll preludium és fúga (BWV 548) című remekművét adta elő lendületesen, tisztán, pontosan – egy szóval: kifogástalanul. A közönség szívét megdobogtatta a tudat, hogy Adriennhez és tanáraihoz, valamint Szabó Tokodi Krisztinához hasonló kiváló zenészek kerülnek ki a szabadkai zeneiskolából.
Az orgonamű volt a műsor utolsó száma. Előtte a négy művész – tizenkét húr és egy orgona – közös produkcióját hallottuk, amely Popper Dávid opus 66-os Requiemje volt. Ez a darab eredetileg három csellóra és zongorára íródott, de orgonakísérettel talán még jobban érvényesült a mű gyászos jellege. Popper maga is gordonkaművész lévén, számos sikerdarabbal ajándékozta meg a csellistákat, ám a Requiem minden bizonnyal a legritkábban hallhatóak közé tartozik, s egész biztosan Szabadkán is most hangzott el először. Ez a kompozíció magán viseli a 19. század romantikus zenéjére jellemző vonások szinte mindegyikét: mindenekelőtt dallamos, igazi szívhez szóló, szívet tépő muzsika. A vonósoknak ezúttal nem kellett visszafogniuk a vibrátójukat.
Jobbára csak hírből ismert művek szóltak tehát ezen az esten, egy szokatlan összeállítású együttes, egy még be nem futott fiatal művész előadásában. De vajon csupán ezért volt gyér az érdeklődés? Saját bevallásuk szerint többen csak véletlenül tudták meg, hogy lesz ez a koncert – a többiek meg, akik nem voltak jelen, nyilván véletlenül sem értesültek. Pedig akik eljöttek, nem bánták meg (hogy útközben egy kicsit megáztak).
A hírverés ezúttal szerintem is gyenge volt. És ez gyakran előfordul. Miért nem lehet pl. a Magyar Szó szabadkai oldalán egy olyan rovat, hogy „Mai kultúrrendezvények”?
Ki tudja rá a választ?
