2024. március 29., péntek

Sürgősségi ellátás Szerbiában

Négy napos nemzetközi konferenciát tartanak Szabadkán

Hétfő este vette kezdetét a Szerb Orvosi Kamara által szervezett Szerbiai Sürgősségi Egészségügyi Ellátás Konferenciája, melyet az idén kilencedik alkalommal rendeznek meg, s a tanácskozásnak immár második alkalommal Szabadka ad otthont.

Kornelija Jakšić Horvat, a sürgősségi ellátás szekciójának elnöke elmondta, a konferenciának, amely tematikában elsősorban a mentőszolgálat munkájának megszervezése köré épül fel, mintegy háromszáz hazai és külföldi résztvevője van.

– A következő napokban számos előadást hallhatnak az érdeklődők a külföldön és hazánkban működő mentőszolgálat munkájáról, a tömegszerencsétlenségek alkalmával történő mentésről, a légimentő szolgálatról, mely sajnos Szerbiában egyáltalán nem létezik, illetve a szakemberek bemutatják a sürgősségi ellátás különféle területein megjelent újdonságokat is, a résztvevőknek pedig műhelymunkákat szerveznek, ahol gyakorlati tudást is elsajátíthatnak – mondta az elnök.

Snežana Holcer Vukelić, a szekció titkára rámutatott, az ilyen jellegű konferenciák az orvosainknak nagyon hasznosak, hiszen a sürgősségi ellátás egy specifikus ága az egészségügynek, ahol az életmentés kapja a főszerepet, s követni kell a fejlődő és korszerűsödő egészségügy újdonságait, melyeket felhasználva hatékonyabb az életmentés is.

Jovanka Koprivica, a szervezőbizottság tagja még hozzátette, az idei tanácskozáson szóba kerül a diszpécseri központ is, melyek igen fontosak a mentőszolgálat munkájában, azonban sajnos a hazai jogrendszer nem ismeri el a diszpécseri munkahelyi besorolást, akikre emellett igen nagy nyomás is nehezedik, továbbá a polgárokkal való kommunikációjuk is problémát jelent, ezért erre vonatkozóan ki kell majd dolgozni a protokollt, azonban a polgároknak is tudniuk kell, hogyan és mikor riasszák a mentőket és hogyan tájékoztassák a diszpécsereket.

A konferencia hivatalos megnyitójára hétfőn délután fél hatkor került sor a Városháza dísztermében és május 28-ig, azaz csütörtökig tart majd. Ennek keretében szerdán 15 órai kezdettel a Hotel Galleria átriumában egy érdekes bemutatóra is sor kerül, ahol a különféle sérülések, traumák kapják a főszerepet.