2024. március 29., péntek

A védelmi miniszter gyanús ügyletei a családtagok cégeivel

A Korrupcióellenes Ügynökség a Večernji novosti napilapnak elküldte azt az átiratot, amely azokat az okokat tartalmazza, amelyek miatt eljárást indítottak Bratislav Gašić ellen. Mint ismeretes a védelmi miniszter, a Szerb Haladó Párt alelnöke ellen pár nappal ezelőtt érdek-összeférhetetlenség gyanúja miatt eljárást indított a Korrupcióellenes Ügynökség.

A Balkáni Oknyomozó Újságírók Hálózata olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyekből az derül ki, hogy Gašić Kruševac polgármestereként támogatás formájában pénzt utalt át a városi költségvetésből a családtagjai tulajdonában álló médiumoknak.

A Korrupcióellenes Ügynökség átiratában az áll, hogy „Gašić az ADD Production nevű céggel tájékoztatással kapcsolatban kötött szerződést, amelynek a tulajdonosa a saját felesége. Ezen kívül a kruševaci önkormányzat a BNZ Higijenikkel is szerződést írt alá, amely cégben Gašić fia résztulajdonos. Az eddig összegyűjtött bizonyítékok és tények alapján gyanítjuk, hogy Gašić megszegte a törvényt, s eljárást indítottunk ellene” – olvasható a Korrupcióellenes Ügynökség levelében.

Gašić cáfolta az állításokat, és már elküldte azt a dokumentumot, amely bizonyítja feddhetetlenségét, vagyis, hogy nem vétett a törvény ellen, s amelyben javasolja, hogy „szüntessék meg ezt azt értelmetlen eljárást”.

A Večernje novosti írása szerint, amennyiben bebizonyosodik, hogy Gašić érdek-összeférhetetlenségbe került, a Korrupcióellenes Ügynökségnek nyilvánosan figyelmeztetheti, s azt is ajánlhatja, hogy mondjon le a miniszteri funkciójáról. Ha Gašićnak sikerül bizonyítania ártatlanságát, akkor az eljárást megszüntetik.