2024. március 28., csütörtök

Tovább épülhet a híd

Két és fél millió eurós tőkeinjekció a munkálatok folytatására

Az újvidéki Žeželj híd helyére épülő új közúti-vasúti híd építési munkálatainak folytatására kötöttek megállapodást tegnap Belgrádban a Szerbiai Vasutak Közvállalat és a spanyol–olasz Azvi – Taddei – Horta Coslada konzorcium képviselői, az érintett tartományi és újvidéki illetékesekkel. A szerződés értelmében a további munkálatok elvégzésére 2,5 millió eurót hagytak jóvá, amely az épülő Belgrád–Budapest vasútvonal alapját képezi. Az újvidéki, Duna feletti híd legkésőbb 17 hónap múlva elkészül.

A szóban forgó szerződést Miroslav Stojčić, a vasútvállalat vezérigazgatója, Bojan Pajtić tartományi kormányfő, Miloš Vučević, Újvidék város polgármestere, valamint a spanyol–olasz konzorcium képviselői írták alá.

Az eseményen megjelent illetékesek közül Zorana Mihajlović közlekedésügyi miniszter a sajtóhoz intézett nyilatkozatában elmondta: úgy véli, végre folytatódhatnak az építési munkálatok.

Az egykori újvidéki Žeželj híd helyére épülő új közúti-vasúti híd legkésőbb 17 hónap múlva elkészül (Fotó: Ótos András)

Az egykori újvidéki Žeželj híd helyére épülő új közúti-vasúti híd legkésőbb 17 hónap múlva elkészül (Fotó: Ótos András)

– A szóban forgó híd először '99-ben, a bombázások során dőlt össze, utána pedig az alkalmatlan politikum rombolta le. Ennek ellenére dicséretes, hogy az állam, a tartományi kormány, Újvidék városvezetése és az Európai Bizottság revitalizálja ezt a projektumot. Az építkezés 2011-ben leállt, s azóta évente 4 millió eurót veszít az állam, ez pedig azt jelenti, hogy idáig 16 milliós adóssággal számol emiatt – fejtette ki gondolatmenetét a tárcavezető.

Bojan Pajtić tartományi kormányfő a miniszter asszonnyal ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a híd fölépítése államérdek, és nem lehet politikai vita áldozata.

– A tartományi kormány még 2011-ben döntött arról, hogy előteremti a projektum megvalósításához szükséges pénz kétharmadát, azaz 12,7 millió eurót. Ezen túlmenően most is előirányzott kétmilliót erre a célra. Úgy gondolom, hogy egy ilyen projektum a politikai egyetértés egy biztos pontjának kell lennie, nem pedig a konfrontációé – húzta alá Pajtić.

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere reményét fejezte ki, hogy mielőbb megindulnak a munkálatok, valamint elmondta, hogy a legnagyobb kárt mégsem az állam, hanem Újvidék és polgárai szenvedték el.
Michael Davenport,
az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője elmondta, hogy az EU már 30 millió eurót folyósított Szerbiának a híd projektumának megvalósítására, valamint arról tájékoztatta a sajtót, hogy további négymilliót fog az építkezésbe fektetni, a bekötőutak kiépítésére.

– A híd felépítése fontos a régió számára, ezért az Európai Unió is részt szeretne vállalni az itteni infrastruktúra fejlesztéséből – fejtette ki Davenport.

Mint ismeretes, a régi hidat 1999-ben bombázták le a NATO légitámadásai alkalmával, az új objektum felépítése 2011-ben kezdődött meg, a munkálatok befejezését pedig 2013 novemberére tervezték, mindezt 46 millió euró értékben. A kivitelezés azonban lelassult, mivel további munkálatok elvégzésére volt szükség, így a spanyol–olasz kivitelező megnövelte a költségeket.