2024. április 20., szombat
KÉSZÜL AZ UTASSZÁLLÍTÁSRÓL SZÓLÓ ÚJ TÖRVÉNY

Az illegális utasszállítók miatt 150 millió eurótól esik el az állam

A közúti közlekedésben erőre kapott szürke- és feketegazdaság miatt az államkassza évi 150 millió euró bevételtől esik el – jelentette ki tegnap Saša Stojanović, az építésügyi, közúti és közművesítési minisztérium segédminisztere. Mint jelezte, a felmerült problémák megoldása érdekében minisztériumok közti tényfeltáró csoport alakul.

A közúti utasszállításról szóló törvény készülő tervezetében több módosítási javaslat vonatkozik a felügyelőség hatásköreinek szélesítésére, a pénzbírságok összegének növelésére. Ezeknek együttesen azt kellene eredményezniük, hogy a felügyelők az eddigieknél egyszerűbb eljárással is bizonyíthassák az felderített törvényszegéseket.

Az említett javaslatok mellett a jelenlegi utasszállító vállalatokról is új listát készítenek. A minisztériumok közti munkacsoport tagjai a belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium közreműködésére is számítanak: azzal bíznák meg őket, vizsgálják felül, hogy a körzeti bíróságok ítételhozatalaik során egyformán jártak-e el, magyarán, egyforma bírságot róttak-e ki a szabálysértő utasszállító vállalatokra. A büntetések a jövőben a jelenleginél sokkalta szigorúbban lesznek, a hajtási jogosítvány bevonásától egészen az illegális tevékenységet végző jármű elkobzásáig terjedhet. Emellett a bíróságok munkájának a figyelemmel kísérésére is nagyobb súlyt helyeznek, hogy ne történhessen meg, hogy szándékosan elfektetett ügyek elévüljenek.

Az új törvény a korábbiaiknál nagyobb figyelmet fordít a járművek biztonságára is. A jövőben a külföldről behozott, donációnak feltüntetett járművekkel – melyek még az alapvető műszaki követelményeknek sem tesznek eleget – nem lesz lehetséges az utasszállítás. Ebbe a kategóriába elsősorban a hat–kilenc ülőhellyel rendelkező járművek tartoznak, melyeket a bel- és külföldi illegális utasszállításban használnak.

A törvénymódosítás a városi és a városközi utasszállítás adóztatására is kitér majd.