2024. április 20., szombat

Lezajlott a jubileumi anyanyelvi verseny döntője

Szombaton rendezték meg a magyar nyelvi és nyelvhelyességi verseny döntőjét a szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban. A huszadik alkalommal megrendezett köztársasági versenyen 102 általános iskolás és 38 középiskolás vett részt Vajdaság számos oktatási intézményéből. A versenyt minden évben az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke és a szerbiai Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium szervezi.

Dr. Csányi Erzsébet, a Magyar Tanszék vezetője a Széchenyi István Általános Iskolában az általános iskolák felső tagozatos tanulói megmérettetésének megnyitóján egyebek között arról szólt, e nap ünnepeltjei és főhősei a diákok, a verseny döntőjén olyan tanulók versenyeznek, akik virtuóz módon birtokolják anyanyelvüket. A nyelv a valóság megismerésének az eszköze, önkifejezési lehetőség, életünk hatalmas örömforrása is, és azt kívánta, e verseny is legyen a résztvevők számára ennek, a nyelvvel kapcsolatos örömnek a helyszíne.

Petkovics Márta az MNT képviseletében a Széchenyi-iskolában elhangzott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy vidékünk legmagasabb szintű anyanyelvi versenyén a legjobbak között lenni igen sok munkával, kitartással jár, a döntőbe jutott diákok nemcsak beszélik a magyar nyelvet, hanem ismerik annak sokszínűségét, fordulatait, összetettségét. Azt kívánta a versenyzőknek, hogy sikeresen oldják meg a feladatokat, s a továbbiakban is megtartsák anyanyelvük szeretetét, magas szinten műveljék a magyar nyelv ismeretét. Köszönet illeti a felkészítő tanárokat is, kitartó és alapos munkájukért, hisz jó tanárok nélkül a legtehetségesebb tanuló sem bontakozhat ki.

Dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, ahol a középiskolások anyanyelvi versenyének döntője zajlott, megnyitóbeszédében azt emelte ki, rendkívül ritka, jelentős pillanat az, amikor egy ilyen versenynek, egy ilyen tömeges mozgalomnak a huszadik évfordulóját ünnepelhetjük meg. Az elmúlt két évtizedben sokan beépítették – diákok, tanárok, szervezők, házigazdák – munkájukat, lelkesedésüket e folyamatba, ezért köszönet illeti mindannyiukat.

A Kosztolányi-gimnáziumban a megnyitón részt vett Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár is.

Az eredményhirdetéskor a versenyző diákok és felkészítő tanáraik megkapták ajándékba a Magyar Tanszék Anyanyelvi mozaik című feladatgyűjteményét, amely a verseny húszéves jubileuma alkalmából készült.