2024. április 26., péntek

Kedves Olvasó! Rád itt nincs szükség!

Nem könnyű megmaradni a pártatlanság mezején Draža Mihailović rehabilitációja kapcsán. Egy, Szerbiában élő kisebbségi nemzeti közösség tagjaként pedig különösen nem. Még a bírókat is fel szokás menteni az eljárás levezetése alól, ha felmerül ellenük az elfogultság gyanúja. Ehhez hasonló helyzetben van a kommentátor is: ahhoz, hogy tőle telhetően objektív (érték)ítéletet tudjon mondani, elfogulatlannak kell(ene) maradnia – ami jelen esetben meglehetősen nehéz.

Nehéz, mert szinte az első pillanatban felmerül a személyes érintettség kérdése. Draža Mihailović csetnikvezér, a (királyhoz hű) Jugoszláv Hadsereg vezérkari főnöke ugyanis 1941. december 20-i keltezéssel kiadott egy parancsot, pontosabban egy utasítássort arra vonatkozóan, mihez tartsák magukat, és hogyan viselkedjenek a hozzá hűséges csetnik csapatok. A „csapataink céljai” című felsorolásból következzék most egy-két kiragadott részlet: […] 2. Létrehozni Nagy-Jugoszláviát, azon belül pedig az etnikailag tiszta Nagy-Szerbiát, Szerbia–Montenegró–Bosznia-Hercegovina-Szerémség–Bácska–Bánát határvonalakkal. [...] 4. Az ország területének megtisztítása minden nemzeti kisebbségtől és nemzetietlen elemtől. [...] 5. Létrehozni a közvetlen közös határt Szerbia és Montenegró között, valamint megtisztítani Sandžakot a muzulmán lakosságtól, Boszniát pedig a muzulmán és horvát lakosságtól. [...] 8. A nemzeti kisebbségektől és nemzetietlen elemektől megtisztított területeket betelepíteni montenegróiakkal.[...]

Ennyi talán elég is lesz. Hát ezért nehéz higgadtnak és objektívnek maradni. Ha tehát történetesen Draža Mihailović, vagy a hozzá hű csetnik csapatok, vagy az általa képviselt ideológia győzedelmeskedik, akkor én most nagy valószínűséggel nem írnám ezt a kommentárt, legalábbis nem ebben az országban, Önök, kedves olvasók pedig nagy valószínűséggel nem olvasnák – legalábbis nem ebben az országban. Merthogy – szerinte – ránk itt nincs szükség.

A legkényelmesebb az lenne, ha azzal intéznénk el ezt az egész rehabilitációs ügyet, hogy ez a szerb történelem, a szerb közvélemény, a szerb politika belügye – intézzék ők, ahogy jónak látják. Végül is a 20. századi szerb történelem egyik legismertebb katonai személyiségéről van szó, aki az első balkáni háborútól kezdve a második világháborúig minden egyes háborúban részt vett, és persze mindig Szerbiát védte. Végül is a 20. századi szerb történelem legtöbbet kitüntetett katonájáról beszélünk, akit még Harry Truman amerikai elnök is posztumusz kitüntetésben részesített, mert 1944-ben több száz amerikai vadászpilótát mentett ki a hadifogságból. Végül is Tito is az akkori megszállók ellen harcolt, és a csetnikvezér is – csak épp másfajta ideológiát képviseltek. Végül is minden nemzetnek szüksége van hősökre, és persze minden nemzet autonóm módon eldöntheti, kit tekint annak. És persze mindez igaz is, csakhogy – mégsem. És erről épp Draža Mihailović tehet. Ő volt az, aki ideológiájával, fent idézett utasításaival bennünket, magyarokat, bosnyákokat, horvátokat, albánokat is belevitt ebbe a történetbe, ennélfogva ez mégsem tisztán „szerb belügy”, bennünket is érint, nekünk is jogunk van véleményt formálni róla.

Azt, hogy ítéletével némileg érzékeny és sikamlós területre tévedt, nyilván a belgrádi Felső Bíróság is érezte, mert a testület elnöke fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a döntés „nem jelenti a Ravna Gora-i Mozgalom rehabilitálását”, a bírói tanács csupán azt vizsgálta, „hogy Mihailović ellen igazságos és méltányos eljárás folyt-e, valamint azt, hogy a bírói ítéletet politikai nyomásra hozták-e meg”. Jogtechnikai szempontból ez nyilván így is van, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy minden egyes bírósági ítéletnek üzenete van a társadalom felé – nem utolsósorban épp azért születik, hogy ezt az üzenetet kiközvetítse az állam polgárai felé. És ha a csetnikvezér ideológiájának rehabilitációja nyilvánvalóan nem is képezte a bírósági eljárás tárgyát, attól még félő, hogy a társadalom egy része ezt pontosan így fogja értelmezni. Ez pedig egyértelműen rossz üzenet a hivatalosan Európa felé törekvő, deklaráltan demokratikus és ténylegesen multietnikus 21. századi Szerbiában.