2024. április 19., péntek

Vučić az Egyesült Államokba látogat

Találkozik Joseph Biden alelnökkel és számos vállalatot is megtekint

Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő, washingtoni meghívásra június elsején utazik az Egyesült Államokba, ahol találkozik Joseph Biden alelnökkel, számos kongresszusi képvisőlve, illetve a John Hopking Egyetemen előadást is tart, közölte Matković György, Szerbia washingtoni nagykövete.

A Banja Luka-i BN TV csatornának nyilatkozó diplomata elmondta, hogy Vučić programjába minden bizonnyal beiktat egy látogatást New Yorkban is, ahol lehetőség szerint üzletemberrel tárgyal majd és esetleg részt vesz az ENSZ BT ülésén is.

„Javában folyik a látogatás előkészítése, kapcsolatban vagyunk a Fehér Ház, a State Department és a Kongresszus illetékeseivel, akik mind komoly érdeklődést mutatnak ez a látogatás iránt” – mondta Matković, hozzátéve, hogy a kormányfő tárgyalópartnereit elsősorban Szerbia érdekeiről és az európai integrációs folyamat folytatásáról tájékoztatja majd.