2024. április 16., kedd

Tiltakozás a bűz miatt Zomborban

Nagy a bűz, kevés a tiltakozó (Fotó: Fekete J. József)

Nagy a bűz, kevés a tiltakozó (Fotó: Fekete J. József)

Ismét tüntettek a Proteinka bejárata előtt az állati fehérjét előállító gyárból kiáradó bűz miatt. A Pereljük a zombori kafilériát elnevezésű Facebook-csoport által meghirdetett tiltakozásra mindössze körülbelül húszan mentek el, különböző zajkeltő eszközökkel és egészségügyi maszkokkal, gázálarcokkal felszerelkezve. A létszám annál meglepőbb, mert fél évvel ezelőtt mintegy hatezer polgár írta alá a bűz megszüntetését követelő petíciót.

A tüntetők hangsúlyozták, hogy nem céljuk a gyár bezáratása, és hogy az alkalmazottak munka nélkül maradjanak, hanem hogy építsenek be levegőszűrőket, és vegyék elejét a kellemetlen szagok kiáramlásának.

A tiltakozó polgárok arra panaszkodtak, hogy képtelenek szellőztetni a lakásaikat, a dögszag behúzódik a kiteregetett ruhába, a bűz miatt nem tudnak a szabadban sportolni, gyereket sétáltatni, játszóteret igénybe venni, a szagok miatt a kávézók és pizzériák forgalma is visszaesett. Az Újszelencse városnegyed lakói szerint már kora hajnalban nagy a bűzkoncentráció.

A tiltakozáson elhangzott az is, hogy a napokban megteszik az első konkrét följelentéseket a Proteinkával, illetve tulajdonosával, vagyis az állammal szemben.