2024. március 29., péntek

Az ügyesség, rátermettség, felkészültség seregszemléje

Topolya adott otthont az ötödik vajdasági cserkészszemlének

Hosszabb kihagyás után az idei évben újra megrendezésre került a cserkészek egyik legszínvonalasabb tartományi találkozója. Immár ötödször szervezett ilyen szemlét a Vajdasági Cserkészszövetség.

– Hét községből, illetve városból: Újvidékről, Zomborból, Óbecséről, Magyarkanizsáról, Sremska Mitrovicáról, Csúrogról és Topolyáról összesen 195 fiatal gyűlt össze az idei szemlére, hogy bizonyságot adjon rátermettségéről, ügyességéről a topolyai tóparton – hallottuk Péter Tamástól az akció törzstisztjétől. – Segítségünkre van továbbá még tíz-tizenöt idősebb topolyai honismerő, akik munkájuk mellett szakítanak időt arra, hogy részt vegyenek a szervezésben. Pénteken kezdődött a találkozó, és három napon át tartott. Három korosztály számára tartottunk versenyeket. A legkisebbek, a 7-től 11 éves korosztály tagjai élménypedagógiai programokban vehettek részt, a 11-től 15 évesek sátorállításban, tűzgyújtásban, elsősegélynyújtásban és ezekhez hasonló ügyességi versenyekben bizonyíthattak, a 15-től 19 éves korosztály számára pedig egy tájékozódási versenyt rendeztünk. Ez tulajdonképpen egy nagy közös évadnyitó akció, ezzel indul a táborozási idény.    A nagytábor előtt, amely Topolyától mintegy 350 kilométerre lesz az idén, tartunk néhány találkozót. A legkisebbek részére például egy bevezető tábort, hogy ne a nyári nagytábor legyen számukra az első ilyen rendezvény, jó alkalom ez arra, hogy felkészüljenek az igazi tábori életre.