2024. április 16., kedd

Segítenek a rászorulóknak

A tragikusan járt Bácsfeketehegyi családnál járt a Vöröskereszt – Május elsejéig működött a népkonyha – Ifjúsági elsősegélycsapat alakult

A Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete számos aktivitást és akciót szervez az év során. A közelmúltban tartották közgyűlésüket, s ennek apropóján elbeszélgettünk Vlado Tauzovićtyal, a községi szervezet titkárával. Ő elmondta, hogy a közgyűlésen beszámoltak a szervezet tavalyi munkájáról, és megvitatták további terveiket. Az évi rendes tevékenységeik bemutatása előtt Tauzović egy rendkívüli akcióról számolt be.

– Meglátogattuk a közelmúltban lőfegyverrel megsebesített Horák Eleonóra családját Bácsfeketehegyen. Eleonóra még mindig a kórházban van, számos operáción esett át, és gyerekei egyedül vannak apjukkal, aki munkanélküli. Ez a látogatás meggyőzött bennünket arról, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük a szerencsétlenül járt családot, és a község polgáraitól is ezt kérném – mondta Tauzović.

A Vöröskereszt egyik legjelentősebb tevékenysége a népkonyha üzemeltetése. A titkár ennek kapcsán elmondta, hogy a községben 200 felhasználója van, és a szolgáltatás május elsején ért véget. Lehetőségeik csak ennyit engedtek, de a legfontosabb, hogy a téli hónapok során sikerült gondoskodni a rászorulókról, mondta Tauzović, majd arról is beszámolt, hogy rendszeresen tartanak önkéntes véradási akciókat, és e téren is igen szép eredményeket értek el. Néhány községbeli aktivista részt vett a Vöröskereszt bácspalánkai házi betegápolás képzésén, és sikeresen elvégezték azt. A TBC világnapján dr. Nyírádi Miklós tematikus előadást tartott a bácsfeketehegyi általános iskolában erről a betegségről. Az idén is megszervezték a Mit tudsz az egészségről elnevezésű községi vetélkedőt az általános iskolások számára, mondta el Tauzović. A község mindhárom iskolájából részt vettek rajta diákok, az első helyet a bácsfeketehegyi Sara Pramenković szerezte meg. A Vöröskereszt rendszeresen tart ruhagyűjtést és -osztást a község területén. Ma a polgárok a bácsfeketehegyi helyi közösségben adhatják le használt ruháikat, ezeket a szervezet aktivistái a rászorulóknak fogják kiosztani. Végezetül a titkár arról is beszámolt, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az elsősegély oktatásra.

–  A Vöröskereszt kishegyesi szervezte az idei évben is aktívan dolgozik az általános iskolások elsősegély képzésén. Minden szombaton tartunk elsősegélyórákat a szervezet helyiségeiben, és a gyerekeket láthatólag érdekli a dolog. Az általános iskolások mellett az idén lesz első alkalommal ifjúsági csapatunk is.