2024. április 18., csütörtök

„Ha nem bíznék a változásban, hallgatnék”

Ifj. dr. Korhecz Tamás: Nem gondoltam, hogy ilyen irracionális leépítés zajlik majd

A Vajdasági Magyar Civil Szövetség szervezésében ifj. dr. Korhecz Tamás Merre tart(son) a Magyar Nemzeti Tanács című vitaesten Szabadkán is beszélgetett a részvevőkkel az MNT elmúlt fél évéről, az általános politikai helyzetről.

Korhecz kiemelte, nem tartja jónak, hogy az MNT bezárkózott, belterjes lett, hogy nem kommunikál, a sajtón keresztül sem, a szerb közösséggel sem.

Korhecz szerint beomlottak programok, mert nincs, aki csinálja őket, de kiemelte, nem lusta emberek vezetik az MNT-t.

– Hajnal Jenő, Lovas Ildikó sokat dolgoznak, szorgalmas emberek, csak ennek a munkának a hatékonyságát kenterbe veri, hogy az szervezetlenül zajlik – mondta.

Béres Zoltán, a beszélgetés moderátora arról kérte Korheczet, reagáljon Hajnal Jenő legutóbb a Magyar Szóban megjelent közleményére:

– Meg is írtam egy kemény, asztalborítós választ a közleményre. Aztán eszembe jutott, hogy 12 évig dolgoztam Hajnallal, és egyszer sem vitatkoztunk össze. Egyrészt nem az ő keze írását véltem felfedezni a sorok mögött, s ez oda vezetett, hogy bedobtam a választ a papírkosárba. Viszont voltak tényszerű tévedések. Az egyik, hogy a népesedési akcióterv azért nem működik, mert annak idején az MNT néhány határidőt nem tartott be. Azok a határidők, amelyek az önkormányzatokon múltak, előfordult, hogy nem teljesültek, de ez nem az MNT-n múlott. Valahol nem is értettem a reakciót, hiszen 2017-ig kell megvalósítani ezeket. A másik ilyen jellegű mondat az ösztöndíjrendszert érintette, s arról szólt, hogy én 2011-ben azt mondtam, hogy egyetlen generáció kapjon ösztöndíjat és a VMSZ elérte, hogy több generáció kapjon. Akkor annyi pénz volt, ha lett volna háromszor annyi, akkor mások is megkaphatták volna. A harmadik dolog pedig, hogy összeomlottak a honlapok, eltűnt a rendszergazda és hónapokon át üldözték, végül óriási bravúrral sikerült felállítani a rendszert. Én erről semmit nem tudok.

A közönség is kérdezett. Miskolczi József megjegyezte, a kukac is szorgalmasan dolgozik, de rothad tőle az alma. Nincs felelősség? Nem tudja valaki Hajnalt Jenőt, Lovas Ildikót és Pásztor Istvánt azért, mert szétvernek valamit, felelősségre vonni? – tette fel a kérdést.

– Minden választott hatalom esetében, ha a törvényeket nem szegjük meg, akkor csak a politikai, erkölcsi felelősség létezik. Ebben a vonatkozásban azért jó a demokrácia, mert nem életfogytiglan választja meg a nép a vezetőit. Azzal, hogy kapott legitimitást, ezzel ő szabad kezet kapott, hogy úgy csinálja, ahogy ő jónak látja. Értelmét látom annak, hogy itt beszélgetünk. Én abban bízom, ha több oldalról, különböző forrásokból jönnek üzenetek, hogy nem biztos, hogy szakmai szempontból minden jól történik, akkor meghallgatnak. Ha én ilyen üzeneteket kaptam volna, megpróbáltam volna javítani a helyzeten. Én abban reménykedem, hogy a VMSZ-ben és az MNT-ben is megfontolják, és lesznek valamilyen változások. Ha nem bíznék ebben, valószínűleg hallgatnék. Én azt gondolom, hogy komoly a helyzet, hiszen az MNT-választásokon a kampány ellenére az emberek hatvan százaléka nem tartotta fontosnak, hogy kimenjen szavazni. Ez egy nagyon fontos üzenet. Mandátumszámban nagy győzelem volt, de soha ilyen kevés szavazatot nem kapott a VMSZ – mondta az MNT volt elnöke.

Bózsó István, a Második Nyilvánosság Facebook-csoport vezetője a következőket mondta:

– Nem biztos, hogy az optimistán, csendben való reménykedés elég. Nem érzik, hogy rezeg a léc, a szavazóbázis nagy része, amelyiknek a hátán fát lehet vágni, nem tájékozódik, csak a sikerekről szóló híreket olvashat a Magyar Szóban, hallgathatja a Pannon Rádióban, a Hét Napban. Nem tud releváns döntéseket hozni. Nem gondolom azt, hogy változást remélhetünk, csak mert egyre többen és hangosabban kritizálunk. Az általunk megfogalmazott kritika őket egyáltalán nem érdekli. A Magyar Szó nyomtatott változata nem hozta le a közleményünket, amelyben a VMSZ elnökének felvetéseire reagálunk. Ez diktatúra. Amíg ezzel az emberek nem szembesülnek, addig itt változás nem lesz – mondta Bózsó.