2024. március 29., péntek
DIÁKSPORT

Vajdasági döntő Muzslyán

Pénteken Muzslya ad otthon a Kárpát-medencei összmagyar diákbajnokság vajdasági döntőinek, amelyen a számítások szerint mintegy 260 itteni fiatal méri majd össze tudását labdarúgásban, leánykézilabdában és sakkban. A legnépesebb tábor fociban lesz, hiszen 6 csapat, Csóka, Magyarcsernye, Zenta, a tóthfalusi Nyers István Akadémia, valamint Muzslya és a helyi kollégium verseng majd. Kézilabdában 5 csapat jelentkezett be, mégpedig Oromhegyes, Zenta, Ada, Muzslya és Magyarcsernye, a sakkozók pedig Zentáról, Csókáról, Felsőhegyről, Tornyosról, Gunarasról, Magyarcsernyéről és Muzslyáról érkeznek.

Birkózásban egyébként a szeptemberben esedékes zentai Nikola Vukov-emlékverseny lesz a selejtező, asztaliteniszben pedig szükség szerint októberben vagy Zentán, vagy Temerinben tartanak kvalifikációt.

A győztesek biztosítják részvételüket a novemberi, pécsi döntőben, a labdarúgók pedig június végén a gyulai, komáromi, jászberényi és pápai elődöntőkben próbálhatják majd kiharcolni a budapesti finálét.