2024. április 19., péntek

„Megállt a képek tengerében a szöveg”

Beszédes István költővel, a zentai székhelyű zEtna internetes folyóirat, könyvkiadó és rendezvényszervező mozgalom vezetőjével a szerteágazó irodalmi és művelődésszervezési tevékenységről, az online folyóiratok térnyeréséről és a költészetről beszélgettek az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén a kar diákjai a tanszék Kontaktzóna elnevezésű rendezvénysorozata keretében.

Dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető köszöntőjében elmondta, hogy a József Attila-díjas költő nemcsak saját opusát képviseli a rendezvényen, hanem a zEtnáét is, amely már 1999-es létrejötte óta meghatározó színfoltja a vajdasági kulturális és irodalmi életnek mint internetes folyóirat, kiadó és rendezvények lebonyolításával foglalkozó szervezet.

A beszélgetés során a moderátorok, Maletaški Krisztina és Antalovics Péter, több témakört is körbejártak Beszédes Istvánnal. Az eszmecsere középpontjában persze a zEtna szerteágazó tevékenysége és a költő munkássága ált.

Beszédes elmondta, hogy a zEtna egyetemes projektuma elektronikus könyvtárként indult, amelyre egy idevágó megnyert pályázat szolgáltatta az apropót, mire azonban életre hívták a virtuális felületet, az internetes folyóirat koncepcióját öltötte magára.

– 1999-től mondhatni önmagát építette a portál, egészen a kétezres évek közepéig, Akkoriban még nem volt ennyire túlzsúfolt a világháló. Mára az az ellentmondásos helyzet állt be, hogy az internet csúcsminőségű sztrádáján lelassult a szöveg terjedésének a sebessége, elsősorban az „utakon” közlekedő hatalmas szövegmennyiség miatt – jegyezte meg Beszédes, aki arra is rátért, hogy a zEtna nem veszi fel ezt a rohanó tempót, hiszen mindig is hajlottak a fizikai találkozások irányába, a portál „lassabb” profilú működése pedig kedvez ennek.

A könyvnyomtatással és kiadással kapcsolatban a költő elmondta, hogy a zEtna jóformán nonprofit szervezet, hiszen nem a piacgazdaság alapvető szempontjai szerint tevékenykedik, ami érthető is, ha tudjuk, hogy sohasem a nyereség volt a célja. Mint Beszédes rámutatott, inkább a költőkkel, írókkal való közös munka az, amelyek emlékezetessé és értékessé teszik a kiadványok készítését és előkészítését, pláne akkor, ha fiatal tehetségekről van szó.

Az irodalmi és más, a zEtna által szervezett művelődési rendezvények kapcsán a jelenlévők megtudhatták, hogy az szervezet elsődleges célja a zentai irodalmi élet felpezsdítése volt, ami különböző könyvbemutatók, irodalmi fesztiválok, műhely- és olvasótalálkozók képében öltött testet az évek folyamán.

Beszédes irodalmi munkásságáról elmondta, hogy igen jól érzi magát a kultúrszervező és a szerző kettős szerepében, a két szerepkör pozitívan hat egymásra, hiszen már huzamosabb ideje dolgozik és alkot ilyen és ehhez hasonló életkontextusokban. Mint azt a József Attila-díjas költő megjegyezte, ez a jelenség lírája és prózája egymásra gyakorolt kölcsönhatásaiban is felismerhető.