2024. március 28., csütörtök

A kormányfő érdeklődve várja a civilek kritikáit

Aleksandar Vučić kormányfő csütörtökön hat civil szervezet képviselőjével tárgyalt. A kormányiroda sajtóosztályának közleménye szerint a találkozón az európai integrációról, a civil szektornak az EU-integrációban való részvételéről, a regionális helyzetről és Szerbia geopolitikai helyzetéről beszélgettek. A tárgyaláson a Szerbiai Európa Mozgalom, a Belgrádi Politikai Kiválóságok Alap, az Euro-Atlanti Tanulmányok Központja, a Kutatással és Felelősséggel foglalkozó Központ, a Belgrádi Nyílt Egyetem és a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ vett részt. A kormányfő a találkozón kijelentette, hogy a szerb kormány kész a civil szektorral történő nyílt párbeszédre, és érdeklődve várja a civilek kritikáit és javaslatait. Sonja Licht, a Politikai Kiválóságok Alap elnöke szerint a szerb kormány és a civil szektor folyamatos együttműködése által Szerbia valóban modern állammá válhat.