2024. április 20., szombat

Dačić: Az oroszok elleni szankciók kivételével mindenben az EU mellett

Az Oroszország elleni szankciókat kivéve Szerbia mindenben az Európai Unió mellett áll, jelentette ki tegnap Ivica Dačić külügyminiszter a Közös kül- és biztonságpolitika és Szerbia EU-hoz való csatlakozása című konferencia megnyitóján. Mint megjegyezte, amikor a közvélemény az uniós csatlakozási tárgyalások 31. fejezetéről, vagyis a kül- és biztonságpolitika összehangolásáról beszél, akkor általában arra a kérdésre gondolnak, hogy Szerbia csatlakozni fog-e az Oroszországgal szembeni szankciókhoz. Szerinte azonban ez a fejezet ennél sokkal összetettebb

– Szerbia elkötelezte magát, hogy összehangolja álláspontjait és kijelentéseit az EU előírásaival, de mivel mindenben mértéktelenek vagyunk, mi ezt már az első évben megtettük. Sőt, a többi tagjelölt államtól eltérően, az elmúlt években már kilencvenhét százalékban összehangoltuk az EU-val az álláspontjainkat és a kijelentéseinket egyaránt, míg a többiek mindössze hatvan százalékig jutottak csak el – mondta Dačić.

Mint kifejtette, amikor Szerbia kijelentette, hogy nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben, az összehangolás százalékos aránya lecsökkent. A külügyminiszter véleménye szerint ezért Milan Pajević, a szerb kormány integrációs irodájának egykori igazgatója a felelős, ugyanis mindent elfogadott, ami Brüsszelből érkezett.

A külügyminiszter kijelentette, hogy Szerbia az összes döntését a saját gazdasági és politikai érdekei mentén hozza meg, ebből a szempontból pedig jó döntésnek bizonyult, hogy Szerbia független ország maradt, ugyanis az EBESZ elnöksége alatt emiatt minden országgal jó kapcsolatot tudott fenntartani.

– Szerbia a térség stabilitásának jelentős tényezője kíván lenni és partner szeretne lenni nemzetközi válságok megoldásában is… Az EU részéről elfogadtuk a békemissziókban való összes felkérést – érvelt a külügyminiszter, majd hozzátette, hogy Szerbia 4 EU-s békemisszióban vesz részt.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit, amelyben kifejtette, hogy Szerbia rengeteget tett azért, hogy összeegyeztesse kül- és biztonságpolitikáját az EU-val, amelynek köszönhetően hamarosan meg is nyithatja a csatlakozási tárgyalások első fejezeteit Brüsszelben.