2024. március 28., csütörtök

Putyin a Halhatatlanokkal vonult

Szerb katonák is kivágták a díszlépést a moszkvai Vörös téren

Szerb díszegység is végigmasírozott a moszkvai Vörös téren megtartott győzelem napi díszszemlén, az orosz hadsereg válogatott katonái és több külföldi vendégalakulat mellett. A szombati ünnepségen először vett részt egy kínai díszszázad is.

Az Oroszország történelmében páratlan parádéval a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulóját ünnepelték. A főváros központi terén 16 500 katona és több száz (részben új) haditechnikai eszköz vonult fel.

Több nyugati elemző erődemonstrációként értékelte a díszszemlét, de az Egyesült Államok és az Európai Unió tagországainak legmagasabb rangú politikai vezetői nem ezért maradtak távol, hanem az ukrán válságban játszott orosz szerep miatt. Az évforduló alkalmából Barack Obama amerikai elnök megerősítette: hazája „kiáll szövetségesei mellett Európában és szerte a világon a szabadság és minden személy emberi jogainak védelmében”. Közleményében tisztelettel adózott a 400 ezer amerikainak, akik a világháborúban elestek.

A moszkvai ünnepségre 68 ország és nemzetközi szervezet vezetőjét várták, de csak harminc meghívott jelezte részvételét, köztük 27 állam- és kormányfő. A díszvendég Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár volt, aki vendéglátójával, Vlagyimir Putyin államfővel több mint harminc gazdasági és kereskedelmi szerződést is aláírt.

A Szerbiát képviselő Tomislav Nikolić államfőt szintén fogadta Putyin, aki teljes körű támogatásáról biztosította Belgrádot. Nikolić a moszkvai díszfelvonulást Szerbia és a szerb hadsereg fontos napjának, a Vörös Hadsereg szerepvállalását a nácizmus eltiprásában pedig óriási jelentőségűnek nevezte.

Putyin többi fővendége közül Raúl Castro kubai, Nicolás Maduro venezuelai, Pranab Mukherdzsi indiai, Abdel Fattah al-Sziszi egyiptomi és Mahmud Abbász palesztin elnök, Robert Fico szlovák kormányfő, valamint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár sorolható a nemzetközileg ismertebb politikusok közé.

Az orosz elnök és vendégei a díszszemle után megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját a Vörös tér közelében.

A jubileum alkalmából mondott ünnepi beszédében Putyin a nácizmus leverésében játszott szovjet főszerepet és áldozatvállalást hangsúlyozta. Köszönetet mondott az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia népének a győzelemhez való hozzájárulásért, majd méltatta az antifasiszta erők önfeláldozó küzdelmét.

A „hitleri kaland” szerinte az egész világ számára szörnyű leckét jelentett. Arra viszont nem utalt, hogy Sztálin volt szovjet elnök, a későbbi győztesek egyike, a háború előestéjén – európai terület- és befolyásszerzés végett – épp Hitlerrel kötött szövetséget.

Figyelmeztetett azonban az újra felbukkanó „barna veszedelemre”, és az Oroszország elleni hangokra. Burkoltan USA-ellenes utalást is tett, amikor az egypólusú világ megteremtésének kísérletére utalt. Az egymással szemben álló katonai tömbök helyett – minden országra kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó – regionális és globális biztonsági rendszer kiépítését javasolta.

Moszkvában a parádé után egy másik méltóságteljes felvonulást is szerveztek. A Halhatatlan ezred társadalmi kezdeményezés részeként félmillióan mentek ki a Vörös térre, sokan a háborúban harcolt családtagjaik fényképét vitték magukkal.

A menethez csatlakozott az államfő is, aki apjának, Vlagyimir Szpiridonovics Putyinnak a fotójával menetelt. Az orosz elnök apja a szovjet belügyi csapatok (NKVD) katonájaként Leningrádot védte. A város nevét azóta (1991-ben) ismét Szentpétervárra változtatták; itt százezren meneteltek a hétvégén.