2024. április 20., szombat
ASZTALITENISZ

Az Unirea nem tudta megállítani a címvédőt

A nőknél a Novi Sad, a férfiaknál pedig a belgrádi Crvena zvezda jutott be másodikként a Szuperliga döntőjébe. A szebbik nem esetében így létrejött az újvidéki házi döntő, mivel a címvédő ellenfele a székvárosi Radnički lesz, míg a férfiaknál az alapszakasz során első helyezett belgrádi piros-fehérek a címvédő Banattal mérik össze erejüket.

A férfiaknál a Crvena zvezda a saját dolgát nehezítette meg az első mérkőzésen, amikor a terem nem megfelelő mérete miatt 4:0-ra elveszítette a találkozót, s így második és harmadik meccsre kényszerült. A felnőtt válogatottakkal – Aleksandar Karakašević, Marko Jevtović – felálló belgrádiak különösebb gond nélkül, a két mérkőzésen mindössze egy meccset veszítve győztek és harcolták ki a döntőben való részvételt. A találkozót az új, műanyag labdákkal játszották, ami azt jelenti, hogy mivel az egyik nagybecskereki csapat nem ragaszkodott a régi labdákhoz, valószínű, hogy a másik, a Banat sem fog, és asztalhoz áll majd a döntő első mérkőzésén (ma, 20 óra, Belgrád). Mint ismeretes az alapszakasz során a fővárosi találkozó elmaradt, mert a csapatok nem tudtak megegyezni, a régi vagy az új labdákkal játsszák le a mérkőzést. A két együttes őszi idényben, Nagybecskereken lejátszott találkozója 4:3-as C. zvezda győzelemmel ért véget. Azon a találkozón a Banat játékosai közül Uroš Gordić remekelt, aki Karakaševićet és Bojan Miloševićet is legyőzte.

A nőknél a Novi Sad kihasználta a hazai pálya előnyét, s a harmadik mérkőzésen 4:2-re nyert az Unirea ellen, s bejutott a döntőbe. A címvédő nagyon rosszul kezdte a párharcot, hiszen az első találkozót Újvidéken 4:1-re elveszítették, utána azonban Uzdinban győztek 4:1-re. A harmadik találkozón is a bajsai Truzsinszki Viktória és a topolyai Fenyvesi Anna Zsófia remekelt: két-két egyéni győzelemmel nekik köszönhető, hogy a Novi Sad megvédheti címét. Az ellenfelük az a Radnički lesz, amelyet az alapszakasz során kétszer is legyőztek, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a tavaszi idényben a Radnički – amelyet a rájátszásban a csókai Predrag Golić irányít – 3:0-ra vezetett, s a Novi Sad a sírból hozta vissza és nyerte meg a találkozót és szerezte meg az alapszakasz első helyét. A döntő első mérkőzését ma 19 órakor játsszák, s mivel mindkét csapat a mérkőzéseit az újvidéki Sport- és Üzletközpont (SPENS) első emeleti asztalitenisz termében játssza, így a pályaválasztói jognak nem lesz jelentősége.

Szuperliga, rájátszás, elődöntő, harmadik mérkőzések, férfiak: Crvena zvezda (1.)–Stenes (4.) 4:1 (Jevtović–Strugarević 3:1, Milošević–Popović 3:1, Karakašević–Lugonja 3:0, Mihailović–Popović 1:3, Karakašević–Srugarević 3:0) – a párharcot a Crvena zvezda nyerte 2:1-re.

Nők: Novi Sad (1.)–Unirea (Uzdin, 4.) 4:2 (Truzsinszki–I. Lupulescu 3:2, Fenyvesi–Surján 3:0, Ratić–A. Lupulescu 1:3, Truzsinszki–Surján 3:1, Ratić–I. Lupulescu 0:3, Fenyvesi–A. Lupulescu 3:1) – a párharcot a Novi Sad nyerte 2:1-re.

A döntő párosítása, férfiak: Crvena zvezda (1.)–Banat (2.) – 1. mérkőzés: hétfő, Belgrád, 20 óra. 2. mérkőzés: szerda, Nagybecskerek, 20 óra.

Nők: Novi Sad (1.)–Radnički (2.) – 1. mérkőzés: hétfő, Újvidék, 19 óra.

A párharcok az egyik fél második győzeleméig tartanak.