2024. április 19., péntek

Kétmillió euró kell a bezdáni hajózsilip felújítására

A világ első beton hajózsilipje Bezdánnál (Fotó: Fekete J. József)

A világ első beton hajózsilipje Bezdánnál (Fotó: Fekete J. József)

Immár negyed százada használhatatlan a bezdáni hajózsilip. Újbóli üzembe helyezését folyamatosan szorgalmazták a civil szervezetek, a hajósok, csatlakozott hozzájuk a gazdasági érdek, ami nyomán megszületett a fölújítást támogató politikai szándék is. Elkészültek a becslések, kerettervek, jelenleg az újvidéki Műszaki Tudományok Karán dolgoznak a fölújítás kivitelezési tervén. Ez az utolsó dokumentum, amit csatolni kell az uniós pályázatokhoz.

A becslés szerint a munka elvégzéséhez kétmillió euróra lesz szükség. A zsilip jelentősége, hogy működőképesen lehetővé teszi a hajóközlekedést a Duna és a Ferenc-csatorna révén a DTD-vízrendszer között, másfelől fontos szerepe van az árvízvédelem tekintetében is. A fölújítás szorgalmazói a vízi turizmus fejlődésében is bíznak.

Nikita Andrejev vízépítő mérnök szerint az 1855/56-ban épített zsilip a korabeli Európa csodája volt. Tervezője és építője, Mihalik János zseniálisan választotta ki a műtárgy helyét, Európában elsőként alkalmazta a víz alatti betonozás technológiáját, és káprázatos munkaszervezői adottsággal rendelkezett. Mihalik zsilipje volt a világon az első, teljes egészében betonból épült vízi műtárgy, és elméletileg még ma is működőképes, 1954-ban komoly felújítást végeztek rajta, de az 1965-ös árvíz után az egyik melléképülete megsüllyedt, és emiatt vált később használhatatlanná.